Számvevőszék
A brókerügyeket szem előtt tartva ellenőrzi az ÁSZ az önkormányzatokat és a felügyelő MNB-t is
Eredmény azonban csak jövőre várható.
2015.05.14 08:36MTIA kormánytól azt a feladatot kapta az Állami Számvevőszék, hogy a brókerügyeket illetően főleg az érintett önkormányzatokat vegye górcső alá, az ÁSZ a brókerbotrány szempontjából fogja vizsgálni a nemzeti bankfelügyeletet is, aminek az eredménye azonban csak jövőre várható - erről beszélt Domokos László a számvevőszék elnöke a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban.
Megjegyezte, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010-ig a Pénzügyminisztérium irányítása alá tartozott, azaz a PSZÁF vezetője utasítható volt és csak 2011-től vált önállóvá, amikor beolvadt a nemzeti bankba. A jegybank már az első ellenőrzéskor kiszúrta a pénzügyi szolgáltatóknál lévő visszásságokat, a számvevőszék elnöke ezért méltánytalannak tartja a jegybankon elverni a port.
Az ÁSZ elnöke hosszan elemezte a felsőoktatási intézményeknél lefolytatott vizsgálataik eredményét és arra a következtetésre jutott, hogy 100 milliárd forintra is tehető az az összeg, amit esetleg vissza kell fizetni az Európai Uniónak, mert az egyetemek nem tudnak vele elszámolni. A művészeti egyetemeknél még véletlenül sem tapasztaltak olyasmit, ami szabályos lett volna, a gazdálkodás legelemibb szabályait sem tartották be: "a két végén égették a húszezreseket" - fogalmazott az ÁSZ-elnök, de azt is hozzátette, hogy a rossz gazdálkodást nem keveri össze a szándékosan elkövetett személyes haszonszerzés által motivált bűncselekményekkel.
Elmondta a harminc egyetemen elvégzett ellenőrzés nyomán 40 jelzést kellett tenniük a különböző hatóságoknak és tucatnyi nyomozás van folyamatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06