Egyedüli jelölt volt
Ismét Semjén Zsoltot választották a KDNP elnökévé
Az eddigi pártelnök egyedüli jelölt volt a posztra.
2015.03.21 18:21MTIIsmét Semjén Zsoltot választotta elnökévé a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szombati tisztújító országos választmányi ülésén Budapesten - tájékoztatta a kisebbik kormánypárt az MTI-t. Az eddigi pártelnök egyedüli jelölt volt a posztra. Az ülésen Surján Lászlót a párt tiszteletbeli elnökének választották.
A küldöttek döntöttek a hét alelnök személyéről - Bagdy Gábor, Hargitai János, Harrach Péter, Rétvári Bence, Seszták Miklós, Simicskó István és Soltész Miklós -, valamint a 24 tagú országos elnökség összetételéről.
A zárt ülésen határoztak arról is, hogy Latorcai János marad az országos választmány elnöke.
Az eseményen Barankovics-emlékérmet vett át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Párkányi Ferenc, a KDNP Fejér megyei szervezetének volt elnöke. Az emlékérem odaítéléséről a KDNP elnöksége és a Barankovics István Alapítvány kuratóriuma dönt. Az elismerésben azok részesülhetnek, akik Magyarország fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítésért kiemelkedő munkát végeztek.
Elismerő oklevelet kapott Dárday Vilmos egykori ügyvezető titkár és Déry Zoltán, aki korábban a párt Borsod-Abaúj- Zemplén megyei szervezetében töltött be vezető tisztségeket.
A küldöttek elfogadtak három nyilatkozatot is. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint "az egyikben hitet tesznek az ukrajnai konfliktus békés rendezése és egy demokratikus, a nemzeti kisebbségek jogait tiszteletben tartó, független Ukrajna léte mellett. A második dokumentumban felemelik szavukat a vallásgyalázással szemben, amelyet nem lehet más jogokkal legitimmé tenni. A harmadik nyilatkozatban kiállnak - erkölcsi kötelességből is - az Iszlám Állammal szembeni fellépés mellett, a dzsihadisták által elkövetett keresztényüldözésekkel szemben".
A nap folyamán tisztújítást tartanak a KDNP ifjúsági szervezeténél, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnél is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06