52 éves nő
Vádemelés a lakiteleki kettős gyilkosság ügyében
A vádlott öngyilkossági szándékkal nagy mennyiségű gyógyszert vett be pálinkával.
2015.01.20 09:50MTIVádat emelt emberölés bűntette miatt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy középkorú nő ellen, aki tavaly februárban Lakiteleken megölte élettársát és annak anyját - közölte Nánási László főügyész kedden.
A közlemény szerint a vádlott 2004 óta élt együtt élettársával a vádlott tanyáján, illetve a férfi édesanyjánál, és - részben nehéz anyagi körülményeik miatt - gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, verekedések. Tavaly február elsején késő este, italozás közben a vádlott és élettársa újra összeveszett. Az 52 éves férfi meglökte a vádlottat, aki nekiesett a forró kandallónak, és több helyen megégette, megütötte magát.
A most 52 éves vádlott magához vett egy konyhakést, és azzal előbb hátulról, majd szemből is többször megszúrta a férfit. A hangoskodásra megjelent a férfi 81 éves anyja, akit a vádlott szintén többször megszúrt. A férfi és az idős nő is rövid időn belül meghalt.
A vádlott öngyilkossági szándékkal nagy mennyiségű gyógyszert vett be pálinkával. A két holttestet és az öntudatlan vádlottat a megkéselt férfi munkatársai találták meg. A vádlottat kórházba vitték.
A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottja előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, őt a főügyészség több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06