MSZP
"Ellenzékben semmi sem drága": százezer forintos nettó minimálbért javasolnak
"Az Orbán-kormány a közfoglalkoztatásban dolgozók bére vásárlóértékének egyharmadát elvette."
2014.12.10 11:58MTIAz MSZP a minimálbér nettó összegének százezer forintra való emelését javasolja - mondta Gúr Nándor országgyűlési képviselő szerdán Budapesten. Párttársa, Bangóné Borbély Ildikó a rászoruló gyermekek téli szünet alatti étkeztetésének megoldását sürgette.
Gúr Nándor szerint az elmúlt négy évben nőtt a különbség a minimálbér és az egy főre eső létminimum összege között. Kifejtette: 2010-ben 60 236 forint volt a minimálbér, ma 66 483 ezer forint, közben 18 százalékos infláció is volt, az egy főre eső létminimum összege pedig négy év alatt 77-78 ezerről 88 ezer forintra nőtt.
A szocialista országgyűlési képviselő azt mondta, a kormány növelte a minimálbér terheit 30 ezer forinttal 2010-hez képest.
Az ellenzéki politikus szerint "megélhetésalapú" társadalomra van szükség, amelynek az alapja a megfizetett munka. Ezzel kapcsolatban beszélt arról, hogy az Orbán-kormány a közfoglalkoztatásban dolgozók bére vásárlóértékének egyharmadát elvette.
Cinizmusnak nevezte, hogy a miniszterelnök azt mondja, csökken a szegénység, amikor egymillióan kevesebbet keresnek az egy főre eső létminimumnál.
Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, a kormány 20 milliárd forintból meg tudná oldani a szociálisan rászoruló gyermekek a nyári étkeztetése mellett a téli szünet alattit is. Elmondta, hogy a nyári szünetben egy gyermek étkeztetésére naponta 440 forint van, a teljes nyári étkeztetés egy gyerekre fordított összege pedig 22-23 ezer forint.
Hozzátette: a téli szünet 15 napjára ennél jóval kevesebb összeg kellene, és a kormány ezt a problémát nem akarja megoldani. Szorgalmazta a szociális étkeztetés kiterjesztését, mert nemcsak a 3 év feletti gyerekek éheznek.
Bangóné Borbély Ildikó sajtóhírekkel kapcsolatban beszélt arról, hogy a Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadóhoz köthető Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány 608 millió forintot költött el 2010-2013 között, az alapítvány többi között Spanyolországból hozta a csibéket, míg Franciaországból a kacsákat, az állatok szállításra pedig 163,5 millió forintot költöttek - ismertette. Az ellenzéki képviselő szerint 22 ezer forinttal számolva több mint egymillió adag ételt lehetne főzni 163 millióból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06