Elfogadták lemondását
Lemondott a szombathelyi jegyző
A polgármester elfogadta Gaál Róbert lemondását. A megüresedett jegyzői állásra pályázatot írnak ki.
2014.11.26 16:13MTILemondott szerdán Gaál Róbert, Szombathely önkormányzatának jegyzője - közölte Angyal László, a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a polgármester elfogadta a jegyző lemondását.
A megüresedett jegyzői állásra pályázatot írnak ki. A szombathelyi közgyűlés hétfői ülésén Czeglédy Csaba, az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt frakcióvezetője hozta nyilvánosságra, hogy Gaál Róbert jegyző utasítására az önkormányzat egyik alkalmazottja megpróbálta kikérni a szolgáltatótól a városháza harminc dolgozója - köztük a hivatal összes osztályvezetője - szolgálati mobiltelefonjának forgalmi listáját, ami az ellenzék szerint személyiségi jogokat és levéltitkot sérthetett.
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester, miután tudomást szerzett az ügyről, leállíttatta az adatlekérést, és vizsgálatot rendelt el, ez a jegyző lemondása ellenére is folytatódik. Az MTI tudósítója nem tudta elérni Gaál Róbertet, aki két hete szabadságon van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06