A kongresszus dönt a kormányfő személyéről is
Gyurcsány rendkívüli MSZP-kongresszus összehívását kezdeményezi szeptember 27-re
Az MSZP rendkívüli kongresszusának összehívását kezdeményezi szeptember 27-re Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a párt elnöke - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn az MTI-vel.
2008.09.08 12:13MTIA pártelnök az MSZP évadnyitó frakcióülésén jelentette be, hogy kedden az országos elnökségnek javasolni fogja a párt legmagasabb döntéshozó fórumának összehívását - írta közleményében a szóvivő.
A tájékoztatás szerint a miniszterelnök kezdeményezésének célja, hogy a párt valamennyi szervezete vitassa meg a kialakult politikai helyzetet, és döntsön, a lehetséges irányok közül melyiket támogatja, és ennek képviseletére adjon mandátumot.
Kapcsolódó írások:
- Évadnyitó frakcióülést tart az MSZP
- Az MSZP vezetésének támogatását még élvezi Gyurcsány?
- Megfenyegették az MSZP frakciójából kilépő önkormányzati képviselőt Szombathelyen
- Az MSZP szerint új politikai keret kell az együttműködéshez
- Gyurcsány vezetésével aligha képzelhető el egy harmadik MSZP -SZDSZ-koalíció az ÚMSZ szerint
- MSZP-frakció: a jóléti kiadások nem kurtíthatók
- Suchman Tamás: az MSZP nem gondolkozik a miniszterelnök cseréjén
- Az MSZP a kapcsolatok bővítésére törekszik a Demokrata Párttal Amerikában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06