A minszterelnök korábban lemondásról is beszélt
Gyurcsány vezetésével aligha képzelhető el egy harmadik MSZP -SZDSZ-koalíció az ÚMSZ szerint
Ha Gyurcsány Ferenc mögött egységesen kitartanak a szocialisták, aligha képzelhető el egy harmadik MSZP-SZDSZ-koalíciós kabinet - írta csütörtöki számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ)
2008.09.04 10:59MTIA bukaresti napilapban Szűcs László megállapítja, hogy a Fodor Gábor vezette liberálisok már csak egy olyan kormányba térnének vissza, amelyiknek az élén nem a mai miniszterelnök áll. Emlékeztet Gyurcsánynak arra a nyilatkozatára, mely szerint nem szab semmilyen személyi feltételt, magyarán, hajlandó lenne távozni a megegyezés érdekében. Persze az SZDSZ alkupozíciói sem korlátlanok, hiszen a mai helyzetben több mint kétséges, hogy egy idő előtti választás után parlamenti tényezőként folytathatják - írja a szerző.
Szerinte az egyik megoldási lehetőség: a szocialisták egy teljesen új névvel lepik meg partnereiket és a közvéleményt, hogy akár egyedül, akár valamilyen új koalíciót kötve végigvigyék a 2010 tavaszáig szóló kormányzati ciklust. A gazdasági mutatók javulóban, számos fontos fejlesztés, beruházás befejezése is várható a következő másfél évben, tehát remélhető a választói bizalom egy részének újbóli elnyerése - írja Szűcs László, aki szerint mindehhez jól jönne egy hitelesnek mutatkozó, karizmatikus, a baloldalt integrálni képes új arc. Ha viszont Gyurcsány mögött egységesen kitartanak a szocialisták, akkor aligha képzelhető el egy harmadik MSZP-SZDSZ-koalíciós kabinet - szögezi le a cikkíró.
Úgy véli: ez esetben a liberálisok dönthetik el, hogy a nagyobb kockázatot vállalva kormányt buktatnak, vagy a kisebb kockázatot, de nagyobb presztízsveszteséget jelentő alternatívát választva újabb egy évvel meghosszabbítják a mai viszonyokat. "Mindenképpen úgy látszik, hogy Budapesten ma időt nyerni könnyebb, mint választást" - állapítja meg az ÚMSZ kommentátora.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


