Devizahitelek
Jogerős a Magyar TakarékBank ellen hozott ítélet
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős határozatában helyben hagyta a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.
2014.10.17 16:08MTIAz ítélőtábla a felperes bank fellebbezését megalapozatlannak tartotta, míg az alperes magyar állam az ítélet indoklására vonatkozó fellebbezésének részben helyt adott, ugyanis a bíróság szerint a Fővárosi Törvényszék bizonyos, a per tárgyát képező általános szerződési feltételeket nem vizsgált, így az ítélet hiányos.
A másodfokú bíróság az általa vélt hiányosságokat kiegészítette, álláspontja szerint az újonnan vizsgált feltételek szintén tisztességtelenek, mivel nem felelnek meg az átláthatóság elvének.
A határozat szóbeli ismertetésében a bíró elmondta: az elsőfokú bíróság értelmezése helytálló, a pénzintézet egyoldalú módosítást lehetővé tevő szerződéses kikötései nem felelnek meg az átláthatóság elvének, ezért tisztességtelenek és érvénytelenek. A bíróság szerint a szerződés megértését nehezítik a bank által használt bonyolult utaló szavak, így az átlagos fogyasztó egyebek mellett nem tudja felmérni az általa viselt kötelezettségeket.
A bíró a szóbeli indoklásban kiemelte: az ítélőtábla abban is egyetért az elsőfokú ítélettel, hogy a pénzintézet által alkalmazott magatartási kódexben megfogalmazott, az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó pontok túl általánosak, így az, hogy a fogyasztói hitel- és kölcsönszerződések megfelelnek a kódexnek, nem jelenti, hogy eleget tesznek a hatályos törvénynek is.
A másodfokú bíróság nettó 280 ezer forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperest, valamint rögzítette: az alperes részére megfizetendő elsőfokú perköltség 899 ezer forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


