Ombudsmani hivatal
Vizsgálat indult a tűcsereprogramos jelentés ügyében
Az alapvető jogok biztosa belső vizsgálatot indított az ügyben, további tájékoztatás a vizsgálat lezárása után várható.
2014.09.19 10:52MTI
Az alapvető jogok biztosa belső vizsgálatot indított annak tisztázására, valóban egyeztetett-e a hivatal főosztályvezetője a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet programvezetőjével arról, mikor lásson napvilágot a józsefvárosi tűcsereprogramról készített ombudsmani jelentés.
A Magyar Nemzet pénteki számában (birtokába került levelezésre hivatkozva) azt írta, előre egyeztetett a TASZ programvezetője az alapjogi biztosi hivatal egyik főosztályvezetőjével arról, hogy mikor lásson napvilágot a józsefvárosi tűcsereprogramról készült, a VIII. kerületi városvezetőket elmarasztaló ombudsmani jelentés.
A lap szerint a programvezető nemcsak tájékoztatta a főosztályvezetőt a tűcsereprogrammal kapcsolatos fejleményekről és blogbejegyzéseket ajánlott a vizsgálatot folytatók figyelmébe, hanem egy májusi levélben már "lényegében a jelentés időzített megjelentetésére kéri a főosztályvezetőt, arra hivatkozva, hogy nagy médiamegjelenést szánnak neki, ám a következő időszak erre nem alkalmas, mert ő nyaralni megy".
Az MTI megkeresésére az ombudsmani hivatal azt közölte: az alapvető jogok biztosa belső vizsgálatot indított az ügyben, további tájékoztatás a vizsgálat lezárása után várható.
Székely László, az alapvető jogok biztosa a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet beadványa alapján foglalkozott a VIII. kerületi Kék Pont tűcsereprogram bezárásának körülményeivel. A biztos jelentését a hivatal az internetes oldalán hozta nyilvánosságra szerdán. Ebben a biztos azt állapította meg, hogy a józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetése az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


