Csökken a kiadható steril tűk száma
Leállhat a józsefvárosi tűcsereprogram
A hét elejétől csökkentette a kiadható steril tűk számát, és szerdánként nem nyit ki a Kék Pont Alapítvány a Józsefvárosban.
2014.05.29 12:37MTI
freedigitalphotos.net/Praisaeng
Az alapítvány csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy szeptembertől csak akkor tudják tovább működtetni a "hiánypótló ártalomcsökkentő" szolgáltatást, ha a jelenlegi 6 millió forintos éves alaptámogatás helyett 30 millióval támogatja a kormányzat a program működését.
Az alapítvány közölte, hogy - előreláthatólag augusztus végéig - az egy ember által cserélhető tűk számát tízről kettőre csökkentik, és a szerdánként nem lesz elérhető a szolgáltatás. Ezzel egyidejűleg, újabb szakmai egyeztetést kezdeményeznek.
Ha az állam "elkötelezi magát a nyolcadik kerületi intravénás droghelyzet hatékony kezelésére, és (...) kiemelt programként deklarálja" a tűcsereprogramot, valamint "garanciákkal biztosítja az alapműködéshez szükséges pénzügyi hátteret", a Kék Pont ősztől képes lesz folytatni a tűcserét - olvasható a közleményben.
Ha ez nem történik meg szeptemberig, akkor ez a program megszűnik, és egyéb programelemeket kínálnak majd.
A várható lépésekről konzultáltak a budapesti tűcsereprogramok vezetőivel, a drogszakmai ernyőszervezetek képviselőivel, és tájékoztatták a helyzetről az Emberi Erőforrások Minisztériumát is.
Tavaly ősszel a józsefvárosi képviselő-testület úgy döntött, hogy januártól felbontja a Kék Pont Alapítvánnyal 2010-ben kötött együttműködési szerződést. A kerület szerint a Kék Pont szerződést szegett, mert nem gyűjtötte be a drogszemetet az utcáról, és ezzel fokozta a kerület lakosságát érintő járványveszélyt.
Az alapítvány azzal érvelt, hogy a szemét begyűjtése az önkormányzat, a közterület-fenntartó és a Kék Pont közös feladata. Nekik csak az úgynevezett rejtett droghasználói csoportok felkutatását kellett végezniük, nem a közterületen hagyott drogszemetet begyűjteni.
Az önkormányzat javasolta a Kék Pont kizárását a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumból, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig nem folytatta tovább a budapesti tűcsereprogramokkal kötött együttműködést.
A szakminisztérium tavaly év vége előtt 13 millió forintot adott Józsefvárosnak a drogszemét kezelésére, de ez mégsem hozott nyugalmat - írták.
A kerületi önkormányzat nem fogadta el a Kék Pont tavalyi szakmai beszámolóját sem, ami automatikus és drasztikus helyiségbérletidíj-emelést vont maga után - közölték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


