Kocsis Máté felmondta
Tűcsereprogram: az Emmi közbelépését kérik a civilek
Elfogadhatatlannak tartják, hogy a józsefvárosi önkormányzat felmondta a Kék Pont Alapítvánnyal kötött szerződést. Álláspontjuk szerint a program klienseinek többsége a VIII. kerületben él.
2013.09.20 10:19MTINégy ernyőszervezet arra kéri az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), hogy lépjen közbe a VIII. kerületi tűcsereprogram folytatása érdekében.
A Magyar Drogprecenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége, a Magyar Addiktológiai Társaság, az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesülete, valamint a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége pénteken azt közölte az MTI-vel: elfogadhatatlannak tartják, hogy a józsefvárosi önkormányzat felmondta a Kék Pont Alapítvánnyal kötött szerződést. Álláspontjuk szerint a program klienseinek többsége a VIII. kerületben él, így hamis az az értelmezés, hogy a tűcsere vonzotta oda a drogfogyasztókat.
A szervezetek kifogásolták, hogy az önkormányzat nem vette figyelembe, hogy a steril tűk és fecskendők korlátozott hozzáférhetősége miatt mekkora a hepatitis- és HIV-fertőzöttség veszélye. Megjegyezték: nem a program megszüntetésével jutnak közel ahhoz a jogos elváráshoz, hogy kevesebb "drogszemét" legyen a közterületeken, hanem éppen a szolgáltatás támogatásával. Az alapítvány idén több mint 37 ezer tűt gyűjtött be - írták.
A közleményben arra kérték az Emmit, hogy "gyakoroljon nyomást" az önkormányzatra a tűcsereprogram folytatása és finanszírozása érdekében.
A józsefvárosi önkormányzat csütörtökön jelentette be, hogy december 31-ével megszünteti az együttműködési megállapodást a Kék Pont Alapítvánnyal, mivel nem teljesítette a vállalásait. Kifejtették: az alapítvány az önkormányzat támogatásáért cserébe szerződésben vállalta, hogy a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálattal közösen részt vesz a "drogszemét" eltakarításában, vagyis gondoskodik arról, hogy ne legyenek eldobált tűk a kerület utcáin.
Az önkormányzat kiemelte: egyre több panasz érkezett a kerületben lakóktól az eldobott fecskendők miatt, s csak idén 2027 tűt találtak. A Kék Pont Alapítvány - a vállalásaival ellentétben - nem segített a drogprobléma megoldásában sem: a tűcsereprogram néven futó tűosztás ugyanis a kerületbe vonzotta a drogterjesztőket is - jegyezte meg a kerület.
A Kék Pont Alapítvány kuratóriumi elnöke, Rácz József visszautasította, hogy tűcsereprogrammal odavonzzák a környékre a droghasználókat, mint mondta, korábbi tapasztalataik szerint a Magdolna utca környékén van a legtöbb intravénás droghasználó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
- 15:09 Csaknem 150 millió forintos fejlesztés indul Medgyesegyházán
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06