Újra támadják a kis iskolákat
Tanár-elbocsátásokkal kezdődhet a tanév
Szeptembertől újabb olyan intézkedést léptet életbe a Hiller István vezette oktatási tárca, amely igyekszik megfojtani a kis iskolákat, a már összevont intézményeket pedig arra kényszeríti, hogy újabb iskolákat próbáljanak bekebelezni.
2008.08.26 08:27Magyar NemzetAz intézkedés lényege, hogy felső tagozaton az eddiginél is magasabb osztálylétszámot kell biztosítani az állami támogatás igénybevételéhez. Bár az utóbbi években több száz kis iskola volt kénytelen bezárni kapuit, mert nem tudta teljesíteni az oktatási tárca által diktált egyre szigorúbb feltételeket, a Hiller István vezette minisztérium folytatja hadjáratát az intézmények ellen. A szocialista tárcavezetőnek ma már az sem elég, ha két iskolát összevonnak, újabb célja az, hogy óriási társulások jöjjenek létre, vagyis akár öt-tíz iskolát olvasszanak össze eggyé - olvasható a Magyar Nemzetben.
Eddig úgy ösztönözték az összevonásokat, hogy osztálylétszámhoz kötötték az állami támogatás folyósítását: az iskola akkor kapta meg a pénzt, ha a felső tagozat kezdetén, az ötödik osztályban legalább a törvényben előírt átlaglétszám 60 százalékát, azaz a 14 főt elérte a gyerekek száma. A kis iskolák nagy része ezt képtelen volt teljesíteni, ezért összevonásokra kényszerült. Az újabb cél: a társult iskolák további összeolvasztása, vagyis öt-tíz intézmény egybevonása.
Ezért szeptembertől még magasabb létszámot kell produkálniuk az intézményeknek: az újonnan létrejövő társulásoknak az átlaglétszám 75 százalékát kell biztosítaniuk, vagyis az eddigi 14 helyett minimálisan 17 gyereknek kell járnia egy osztályba ahhoz, hogy az intézmény megkapja a szükséges állami támogatást
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


