Nem szakrendszerű oktatás
Pedagógus-elbocsátásokkal számol a KDNP
A KDNP szakpolitikusa, Hoffmann Rózsa szerint a nem szakrendszerű oktatás szeptemberi bevezetése újabb pedagógus-elbocsátásokat eredményezhet - írta a hétfői Magyar Hírlap.
2008.07.21 07:10Magyar HírlapA oktatási politikus szerint a nem szakrendszerű oktatás bevezetése akár újabb pedagógus-elbocsátásokat is maga után vonhat, mivel a törvény a tanítóknak lehetővé teszi felső tagozaton a tanítást, ami azzal járhat, hogy a szaktárgyat oktató itteni kollégáknak nem lesz meg a kötelező óraszámuk - írta a napilap.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete továbbra is tiltakozik a döntés ellen, és azt javasolja, hogy ne legyen kötelező az intézményekben a nem szakrendszerű oktatás, hanem ennek szükségességéről a tantestületek és a szülők közösen dönthessenek - olvasható az újságban.
Az oktatási törvény 2003-as módosítása nyomán az általános iskolák ötödik osztályában szeptembertől a tanórák húsz százalékában nem szakrendszerű oktatást kell végezni. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok ezeken az órákon nem az előírt tananyagot tanítják, hanem a képességfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, illetve az olvasást és a számolást gyakoroltatják a diákjaikkal - tette hozzá a Magyar Hírlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


