700 km-n van még árvízi védekezés
A Tiszán mindenütt megszűnt a harmadfokú készültség
Továbbra is több mint 700 kilométeren folyik árvízi védekezés az országban, a Tiszán hajnaltól mindenhol megszűnt a harmadfokú készültség - mondta Iványi Krisztina, az Országos Műszaki Irányító Törzs műszaki ügyeletese szerdán reggel az MTI-nek.
2008.07.30 08:16MTIAz országban 716 kilométeren van árvízvédelmi készültség, a Tiszán már mindenütt megszűnt a harmadfokú készültség szerda hajnaltól - közölte az ügyeletes. Iványi Krisztina elmondta, a folyó Vásárosnaménynál kedd délután tetőzött, és azóta ott 34 centimétert apadt.
Az ügyeletes hozzáfűzte, a Tiszán alacsonyabb volt a vízszint, mint ahogy várták, Vásárosnaménynál 864 centiméterre számítottak, végül 824 centiméteren tetőzött. Hozzátette: harmadfokú készültség a Hernád egy 62 kilométeres szakaszán van. Iványi Krisztina azt mondta, 241 kilométeren másodfokú a készültség, ez a Szamost, a Krasznát, valamint a Tiszát érinti a Túr torkolatától Zemplénagárdig.
Az ügyeletes közölte, 413 kilométeren van elsőfokú készültség: a Tiszán Zemplénagárd alatt Tiszafüredig, Tiszabecs térségében, illetve a Bodrogon. A Hernád felső szakaszán már elsőfok alá csökkentek a vízszintek, Gesztelynél még mindig harmadfok felett van a készültség, de várhatóan szerdán ott is megszűnik a harmadfokú készültség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


