Minden idők negyedik legnagyobb árhulláma?
Képek! Harmadfokú árvízvédelmi készültség a Tisza felső szakaszán
Már harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza felső, Tiszabecs-Vásárosnamény közötti szakaszán - jelentette be a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn.
2008.07.28 10:45MTIA folyón a külföldi vízgyűjtő területen hullott jelentős, az átlagosnál másfélszer több eső miatt minden idők negyedik legnagyobb árhullámának kialakulása várható - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság nyíregyházi ülésén Bodnár Gáspár. Az igazgató hozzátette: ugyancsak harmadfokú készenléti szintet meghaladó vízmagasság kialakulására számítanak a Krasznán is, ahol jelenleg még másodfokú a készültség.
A Szamoson a Tisza visszaduzzasztó hatása okoz gondot, a folyó vásárosnaményi torkolati részén most elsőfokú a készenlétet, egyelőre figyelőszolgálatot tartanak a vízügyi szakemberek. Bodnár Gáspár a szabolcs-szatmár-beregi árvízhelyzetet értékelő ülésen hangsúlyozta: az érintett társszervezetekkel közösen minden előkészületet megtettek az árhullám fogadására és az árvízvédelmi rendszert biztonsággal védhetőnek tartják. Hozzáfűzte azt is, hogy veszélyeztetettnek egyetlen lakott helyet sem tartanak. A nyíregyházi vízügyi igazgatóság vezetőjének tájékoztatása szerint a Tisza töltését Tiszabecs és Vásárosnamény között biztonságossá tették az utóbbi években.
A gátak magasítására Vásárosnamény alatt Nyírmadánál, Kisvarsánynál - az utóbbi helyen az úgynevezett nyúlgátat kell megemelni -, Tiszamogyorós, Zsurk, Mezőladány, Újkenéz, Balsa, Timár és Szabolcs községeknél lehet szükség; az anyagok, eszközök rendelkezésre állnak. A vízügyi szervezet készenlétbe helyezte védelmi osztagát, amely riasztás esetén azonnal a veszélyes térségbe vonulhat, s a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság is aktualizálta már a vészhelyzet-elhárítási tervét.
Bodnár Gáspár megemlítette azt is, hogy a Tisza magas vízállása miatt a Lónyay-főcsatorna Gávavencsellőnél 1,2 milliárd forintért épült árvízkapuját már lezárták. A rétközi településeket védő árvízkapunak a mostani lesz az első terhelése, így a vízügyi szakemberek fokozott figyelmet fordítanak a működésére.
Lassan, de még árad a Hernád az alsóbb szakaszon
Igen lassan, de továbbra is árad a Hernád az alsóbb szakaszon, miközben a magyar-szlovák határ térségében, Hidasnémetinél a tetőzés óta már 170 centimétert apadt a vízszint - tájékoztatta Rácz Miklós védelemvezető hétfőn az MTI-t. Hétfő délelőtt a hidasnémeti mértékadó vízmérce 245 centiméteres vízállást mutatott, a szombat reggeli tetőzés óta 170 centimétert apadt a folyó, ugyanakkor a lelassult árhullám továbbra is a folyó középső, nyílt ártéri szakaszán, illetve a folyó alsó szakaszán, Ócsanálos-Gesztely-Bőcs települések környezetében jár - közölte Rácz Miklós.
Tájékoztatása szerint a gesztelyi mértékadó vízmércén hétfőn, kora délelőtt 371 centiméteres vízállást mértek, továbbra is lassan árad a folyó. A vízszint várhatóan még dél előtt tetőzik. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén 244 kilométer árvízvédelmi vonalon védekeznek, harmadfokú a készültség 63-es kilométeres gátszakaszon.
Kapcsolódó írások:
- Az eső miatt újabb árhullám indult el a Felső-Tiszán
- Ötszáz kilométer hosszúságban védekeznek az áradás ellen az országban
- Már hat útszakasz járhatatlan a Hernád áradása miatt Borsodban
- Házak ezrei víz alatt, öten meghaltak - Áradás Romániában is!
- Áradás: Több mint másfélezer ember küzd a Hernáddal
- Tizenötezer lakóház került víz alá az áradások miatt Nyugat-Ukrajnában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


