Beváltotta a hozzáfűzött reményeket
Sikeres volt a patikaliberalizáció
A patikaliberalizáció beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen nőtt a gyógyszertárak száma és jelentősen javult a hozzáférés lehetősége a gyógyszerekhez - közölte a kormányszóvivő hétfői budapesti tájékoztatóján az egészségügyi tárca által készített, az elmúlt másfél évről szóló jelentés alapján.
2008.07.28 13:33MTIBudai Bernadett elmondta: a kormány 2006-os döntésének köszönhetően a gyógyszertárak között verseny alakult ki, ami magasabb színvonalú szolgáltatást eredményezett. Hozzátette, hogy a 2007 előtt alapított patikák közül 55 éppen a versenyhelyzet éleződése miatt döntött a nyitva tartás meghosszabbítása mellett, és több gyógyszertár például házhoz szállítással bővítette szolgáltatásait.
Újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő kitért arra, hogy 50 gyógyszertár bezárt ugyan, de ezek elsősorban a nagyvárosokban működtek, így döntésük az ellátást nem veszélyezteti. Hozzátette azt is, ha együttesen veszik a közforgalmú, fiók- és kézigyógyszertárak számát, akkor 2006 végéhez képest az idei év első felében több patika működött, mint korábban.
Budai Bernadett a jelentés alapján hangsúlyozta: főleg a kisebb településeken élők mindennapjait könnyíti meg, hogy a vény nélkül kapható gyógyszereket már nemcsak a patikákban, hanem máshol, például drogériákban és benzinkutaknál is meg lehet vásárolni. Megjegyezte, jelenleg 693 helyen lehet vény nélkül kapható gyógyszereket vásárolni az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


