15 millió euró tőkével szállt be a bank
Új patikahálózat jön létre Magyarországon az EBRD közreműködésével
Hazánkban a Magyar Egészségház Kft. irányítja azt a nemzetközi gyógyszertárhálózat-fejlesztést, amelybe múlt heti bejelentése alapján a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 15 millió euró tőkével szállt be. Ezáltal 55 millió eurós beruházási program éri el ezt a térséget, benne Magyarországot is.
2008.03.14 10:42OTSA Magyar Egészségház Kft. ügyvezetője, Tóth Balázs szerint a térség jelentős piaci lehetőségei dinamikus növekedést biztosítanak a gyógyszer-kiskereskedelem területén, amelynek révén több térségbeli országban, így Magyarországon is intenzív fejlesztésekbe kezdenek, amelyhez az EBRD is csatlakozott. A Magyar Egészségház Kft. a hazai patika-hálózatot 2006. első felében kezdte kiépíteni az ország teljes területén.
A már működő gyógyszertárak akvizíciójával, valamint új üzletek nyitásával a hálózatba vont és a társaság által üzemeltetett patikák száma hamarosan eléri a negyvenet, 2008. végére pedig a tervek szerint a hatvanat. A cég jelenlegi éves forgalma megközelíti a hat milliárd forintot. Az ügyvezető szerint az üzlethálózat révén új termékek széles választéka és új szolgáltatások jönnek létre, amit a fogyasztók versenyképes árak formájában érzékelhetnek már most is. Ezt emelte ki Reiniger Péter, az EBRD közép-európai és nyugat-balkáni üzleti csoportigazgatója is, amikor a múlt héten bejelentette a bank döntését arról, hogy egy tapasztalt gyógyszerágazati cég térségi működéséhez ad tőkét. A Magyar Egészségház Kft.-t 2007 októberében vásárolta meg a Milestone EHF 100 %-os tulajdonában lévő, Hollandiában bejegyzett Pharma Investment BV. A Milestone Group egy izlandi székhelyű befektetési társaság, amely érdekeltségein és alapkezelő részlegén keresztül bankok és biztosítók mellett számos ország gyógyszer- és egészségügyi szolgáltató piacán tevékenykedik.
A Magyarországra, Horvátországra, Romániára és Macedóniára kiterjedő 55 millió eurós patika-hálózat építési beruházási program révén - amelyet a Pharma Investment koordinál - a cégcsoport a térség vezető szereplőjévé kíván válni a gyógyszer kiskereskedelem terén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


