A honvédelmi tárca szóvivője tagadta a vádakat
Hevenyészetten kiképzett katonák indulnak Afganisztánba
Hevenyészetten kiképzettek és angolul csak kicsit beszélő magyar tűzszerészek indulnak ősszel Afganisztánba - idézte egy volt tűzszerészparancsnok nyílt levelét a Magyar Nemzet.
2008.07.25 09:18Magyar NemzetA lap pénteki számában a honvédelmi tárca szóvivője tagadta a vádakat. "A Honvédelmi Minisztérium az alakulat parancsnokának legteljesebb egyetértése mellett készül kiküldeni tucatnyi angolul középfokon nem beszélő, hevenyészetten kiképzett, viszont egymás társaságát igencsak élvező katonát, akiknek esetleges balesetét követően a döntéshozók - hasonlóan a jelenlegihez - értetlenül fognak állni" - írta nyílt levelében Molnár Sándor, nyugállományú ezredes, volt tűzszerészparancsnok.
Az egykori parancsnok szerint a kiutazó tűzszerészek között egy sem lesz olyan, aki a hatályos NATO-normarendszer alapján középfokon beszélne angolul. A nyelvismeret hiánya miatt pedig a külföldi kiképzések eredménye is megkérdőjelezhető - idézte Molnár Sándort a napilap. A nyugállományú ezredes arról is írt, hogy a bagláni magyar táborban csak az egyik tűzszerész-robotot tudják használni a katonák, a másik ugyanis tönkrement.
A szaktárca szóvivője a lapnak nyilatkozva személyeskedő vádaskodásnak nevezte a nyílt levelet. Bocskai István szerint a Kabulba küldendő tűzszerészek Németországban és Spanyolországban is kaptak kiképzést, és nyelvismeret hiányában nem tudtak volna levizsgázni. A kabuli támaszponton modern tűzszerészeszközök vannak, de ezenfelül saját felszerelést is visznek magukkal ősszel a magyar katonák - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: Biztosítani kell pénzt az afganisztáni misszióra!
- Tőrbe csalták a két magyar tűzszerészt Afganisztánban
- Eltemették az Afganisztánban elhunyt Nemes Krisztiánt
- Külpolitikai és tűzszerész szakértők beszéltek az afganisztáni magyar misszióról
- Szomorú képek: Hazahozták az Afganisztánban hősi halált halt Nemes Krisztián holttestét
- Szekeres: elindult Afganisztánba a különleges vizsgálóbizottság
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


