Katonai tiszteletadással vettek búcsút tőle
Eltemették az Afganisztánban elhunyt Nemes Krisztiánt
Katonai tiszteletadás mellett temették el az Afganisztánban 32 évesen hősi halált halt Nemes Krisztián tűzszerész századost hétfőn falujában, a Győr-Moson-Sopron megyei Magyarkeresztúron.
2008.07.21 18:18MTIA posztumusz őrnaggyá előléptetett 32 éves katona július 12-én egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben vesztette életét Afganisztánban.
A magyarkeresztúri temetőben a közvetlen hozzátartozók, a rokonok mellett a falu lakói, továbbá a katonabajtársak a Budapest Díszzászlóalj kíséretében adták meg a végtisztességet a hősi halott katonának.
A gyászszertartáson megjelent a kormány és a honvédelmi tárca részéről Szekeres Imre miniszter, továbbá Havril András vezérezredes, vezérkari főnök és Tömböl László altábornagy, a Magyar Honvédség összhaderőnemi parancsnokságának vezetője.
Jelen volt az államfő képviseletében Palásti Ferenc dandártábornok, a köztársasági elnök szárnysegédje, az Országgyűlés képviseletében Kontrát Károly, a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja, valamint Wahid Monawar, Afganisztán bécsi nagykövetségének ügyvivője.
A temetésen Hajdu Gábor ezredes, a Magyar Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóaljának parancsnoka búcsúzott a hősi halott katonától.
Az ezredes példaértékűnek nevezte Nemes Krisztián szorgalmát, kitartását. "Áldozatos munkája nyomán életeket mentett robbanótestek hatástalanításával" - mondta. Hajdu Gábor az elhunytra emlékezve azt hangoztatta: "maximalista önmagával, követelménytámasztó beosztottjaival szemben, igazi parancsnoki jellem volt".
Berta Tibor alezredes, a tábori lelkészi szolgálat katolikus szolgálati ágának általános helynöke Nemes Krisztiánt idézte, aki kiutazása előtt családjának azt mondta: katonáim vannak odakint, mennem kell. "Nem más volt ez, mint a hazaszeretet nagyszerű példája és a tökéletes elkötelezettség a magyar honvédelem nemes ügye iránt" - tette hozzá Berta Tibor.
A búcsúbeszédek után a koporsón elhelyezett nemzetiszínű zászlót átadták Nemes Krisztián feleségének. A koporsót a díszszázad sortüze kíséretében, a tűzszerész járművek szirénázása mellett helyezték a sírba, amelyet koszorúk sokasága borított el.
Az elhunyt katonát az egész falu gyászolja; a házak kerítésein fekete gyászszalagok lobogtak. Nemes Krisztián az édesanyját, a feleségét és három kiskorú gyermekét hagyta a Rába-közi településen.
Kapcsolódó írások:
- Külpolitikai és tűzszerész szakértők beszéltek az afganisztáni magyar misszióról
- Afganisztánba érkezett Barack Obama
- Szomorú képek: Hazahozták az Afganisztánban hősi halált halt Nemes Krisztián holttestét
- Szekeres: elindult Afganisztánba a különleges vizsgálóbizottság
- Az SZDSZ szerint fontos az afganisztáni tragédia pontos és gyors kivizsgálása
- Meghalt egy magyar tűzszerész Afganisztánban
- Szekeres: a magyar lakosság támogatja az afganisztáni missziót
- Eltemették az Afganisztánban hősi halált halt Kovács Gyulát
- Ma temetik az Afganisztánban elhunyt hadnagyot Szeghalomban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06