Fontos régió
Balog: a kormány tudja, mivel tartozik Miskolcnak és Felső-Magyarországnak
"A kormány tudja, mivel tartozik Miskolcnak és Felső-Magyarországnak, hiszen fontos számára ez a régió; tudja, hogy az itt élőknek milyen problémákkal kell megküzdeniük, így segítségére lesz az iskolának, a városnak és a térségnek is."
2013.10.25 18:50MTI
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken, a borsodi megyeszékhelyen, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon színháztermének alapkőletétele alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten felidézte kötődését Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez, Miskolchoz és a Lévay gimnáziumhoz.
Ábrám Tibor, az intézmény igazgatója elmondta, hogy jelenleg 22 osztályban mintegy 700 diákot oktatnak, a kollégium pedig 240 diáknak ad otthont. Saját közösségi helyük nem volt, ezért van szükségük az új közösségi térre, a színház- és előadóteremre - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06