Leszakadóban van
Balog: a keleti térség is élni és fejlődni vágyik
A Magyarország keleti részén élők munkáját és erőfeszítéseit méltatta Balog Zoltán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Garbolcot és a romániai Szárazbereket (Bercu) összekötő út átadási ünnepségén pénteken.
2013.10.11 18:26MTIAz emberi erőforrások minisztere ünnepi köszöntőjében arról beszélt, az ország keleti szélén lévő települések leszakadóban vannak a nyugatiaktól, a keleten élőknek küzdelmesebb és nehezebb az életük, ennek ellenére ez a térség élni és fejlődni akar.
A lemaradás behozásához szükség van útra, kultúrára, munkahelyre és felzárkózásra, az akaratra pedig jó példát mutatnak a helyiek - fogalmazott Balog Zoltán.
A miniszter emlékeztetett: az első világháború következménye, hogy a korábban egy közigazgatási egységet alkotó Garbolcot és Szárazbereket a magyar-román határ elválasztotta egymástól.
A most átadott, több mint 2,1 kilométer hosszú útszakasz révén ismét kapcsolat alakult ki a két település között. A következő lépés a schengeni határnyitás lesz, amikor útlevél-ellenőrzés nélkül lehet átmenni egyik községből a másikba - tette hozzá.
A magyar-román-ukrán hármas határ közelében fekvő, 157 lelkes Garbolc eddig zsákfalu volt, a szomszédos román településre csaknem ötven kilométeres kerülővel lehetett eljutni.
Az 1 millió 256 ezer euró összköltségű beruházás keretében megépült útszakasz kétharmada Magyarországon valósult meg. Az utat határátlépésre csak Románia schengeni csatlakozása után lehet használni.
Balog Zoltán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei körútján megtekintette az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával felújított középkori római katolikus templomot Zajtán, és tájékozódott a minisztérium koordinálásában zajló Gyerekesély programról Tisztabereken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


