Középpontban a Café Budapest
Fesztivál Tanács alakult Balog Zoltán részvételével
Fesztivál Tanács alakult hétfőn Budapesten Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének részvételével. A testület célja, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) és a Budapesti Őszi Fesztivál (Café Budapest) új szervezeti keretek között, a jelenleginél erősebb kormányzati szerepvállalás mellett Európa egyik legjelentősebb összművészeti rendezvénysorozatává váljon.
2013.10.14 17:12MTI
Fotó: MTI
Magyarország a kulturális turizmus területén megszerzett pozícióját csak átgondolt, európai környezetben is magas színvonalú, összehangolt kulturális kínálattal tarthatja fenn. Az anyagi források és a szellemi tőke összehangolásával - a fővárossal közösen - szükséges megújítani a főváros kiemelkedő kulturális fesztiváljának programszerkezetét és intézményi hátterét - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A Fesztivál Tanács tagja lesz: az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága, Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft., amely a jövőben átalakul az állam és a fővárosi önkormányzat közös tulajdonában álló fesztiválszervező gazdasági társasággá.
A tanácsban helyet kap továbbá a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turizmusért Felelős Helyettes Államtitkárság delegáltja, Batta András, az egységes komolyzenei koncepció kialakításával és végrehajtásának koordinálásával kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásának ellátására kinevezett kormánybiztos, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Színház Nonprofit Zrt., a Művészetek Palotája Nonprofit Kft., a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft., a Thália Színház Nonprofit Kft., a Budapesti Történeti Múzeum, valamint a Budapesti Music Center Kft. vezető képviselője.
A hétfőn megalakult Fesztivál Tanács kidolgozza a BTF-re vonatkozó szakmai koncepcióját, emellett koordinációs feladatokat is ellát - olvasható a dokumentumban, amely emlékeztet, hogy a kormány jelentős mértékű szerepvállásról döntött a BTF finanszírozásában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


