Együtt-PM: szűnjön meg a kettős mérce!
Október 23-át ne csak a CÖF hirdethesse "társadalmi célúan"!
Az ellenzéki szövetség azt kéri, hogy minden média, különösen a közmédia csatornái hozzák le a Haza és Haladás Egyesült társadalmi célú reklámját, mert álláspontjuk szerint "ez legalább annyira fontos és legalább akkora jogalappal bíró rendezvény, mint a Békemenet".
2013.10.18 12:43MTI
Fotó: MTI
Az Együtt-PM azt szeretné, ha megszűnne a kettős mérce a médiában szereplő október 23-i események reklámozását illetően és a Békemenethez hasonlóan a Haza és Haladás Egyesület is szerepeltethetne társadalmi célú reklámokat a saját rendezvényéről. Erről Juhász Péter az Együtt-PM társelnöke beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozta: a Békemenet nevű "álcivil szervezet, amelynek legnagyobb támogatója a Fidesz", részben pártpénzből, részben pedig közpénzből tud nagyon sok társadalmi célú reklámot elhelyezni a médiában az október 23-i eseményéről, "amely egyébként nyilvánvalóan a Fideszhez köthető".
Juhász Péter kiemelte: a társadalmi célú reklámok lényege, hogy egy rendkívül kedvezményes díjú hirdetési felület, amely azt a célt szolgálja, hogy társadalmi szervezetek társadalmi üzeneteket tudjanak eljuttatni az emberekhez. Ismertette: a Haza és Haladás Egyesület is szeretett volna az összellenzéki október 23-i demonstrációval kapcsolatban ilyen társadalmi célú reklámokat elhelyezni a médiában, azonban ezt egy kivétellel - a Klubrádió - mindenhonnan elutasították.
Az ellenzéki szövetség ezért azt kéri, hogy minden média, különösen a közmédia csatornái hozzák le a Haza és Haladás Egyesült társadalmi célú reklámját, mert álláspontjuk szerint "ez legalább annyira fontos és legalább akkora jogalappal bíró rendezvény, mint a Békemenet".
A Civil Összefogás Fórum szervezésében az október 23-i Békemenet a II. kerületi Bem József térről a Margit híd és a Nyugati pályaudvar érintésével mennek át a Hősök terére, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet.
Az MSZP, az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szociáldemokraták Pártja, a Liberálisok, a Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párt és a Modern Magyarország Mozgalom közös demonstrációt tartanak október 23-án a Műegyetem rakparton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


