Civilek
CET, CÖF: azt mondják, ők nem álcivilek
A Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) visszautasítja azokat a médiában megjelent utalásokat, amelyek szerint ezek a szervezetek nem is léteznek, illetve nem számítanak civilnek - közölte a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szerdán.
2012.12.19 14:27MTIA közleményben azt írták, hogy az elmúlt hetekben több médiumban és internetes portálon megkérdőjelezték a CET létezését, illetve "álcivilnek" állították be a szervezeteket. Erre reagálva jelezték: a két szervezet magyarországi és külföldi, közügyek mellett állást foglaló szervezeteket tömörít, van elfogadott alapszabályuk, szervezeti és működési szabályzatuk, valamint demokratikusan megválasztott elnökségük.
A két szervezet elnöksége által szignált dokumentumban hangsúlyozták: munkacsoportjaik aktívak. A CET és a CÖF célja a magyar nemzet összetartozásának erősítése, információcsere a mindenkori kormánnyal, majd konstruktív kritika és a támogatás megfogalmazása.
A tájékoztatás szerint évzáró, közös munkaértekezletük döntése értelmében megkezdték a 2010-ben a Fidesz-KDNP-nek átadott társadalmi szerződés megvalósításának értékelését. A "Kárpát-medence támogató szervezeteivel" együttműködve, 2014-re elkészítik a nemzeti társadalmi szerződést - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


