Felsőoktatási átalakítások
A Hallgatói Hálózat civil megfigyelőként vesz részt a keddi tárgyaláson
A Hallgatói Hálózat képviselője civil megfigyelőként vesz részt a Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterével való keddi egyeztetésen.
2012.12.17 17:12MTIA szervezet állásfoglalásában kifejtette: a keddi "egyezetésnek" azért sem látják értelmét, mert sem ők, sem a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem kapott előzetesen semmilyen anyagot az új koncepcióról, amelyről a miniszter tárgyalni, a kormány szerdán pedig szavazni kíván.
Abban bíznak, hogy legalább ezen a találkozón konkrét információkhoz jutnak, amelyekről tájékoztathatják a nyilvánosságot, és konkrét véleményt fogalmazhatnak meg. Éppen ezért a Hallgatói Hálózat tagjai úgy döntöttek, aktivistájuk meg fog jelenni a keddi miniszteri egyeztetésen a HÖOK felkérésére. Felhatalmazásuk tárgyalásra nincsen, ezért civil megfigyelőként vesznek részt a tárgyaláson. Leszögezték: látszatmegoldások helyett a hallgatói fórum által elfogadott hat pont teljesítését várják a minisztertől.
Kitértek arra is: a Hallgatói Hálózat alapvetően elítéli a zárt ajtós tárgyalásokat, és minden alkalommal nyilvános egyeztetéseket követel, hiszen mindenkinek joga van tudni, mi zajlik a feje fölött.
Kapcsolódó írások:
- Az MSZP benyújtotta a parlamentnek a Hallgatói Hálózat követeléseit
- Hallgatói tiltakozás - szegedi középiskolások tartottak demonstrációt
- A Hallgatói Hálózat szerint a kormány "csak ártani tud a felsőoktatásnak"
- A Hallgatói Hálózat nyílt tárgyalásokat akar
- Középiskolások tüntettek a felsőoktatási intézkedések ellen Budapesten
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


