Hallgatói tiltakozás
Középiskolások tüntettek a felsőoktatási intézkedések ellen Budapesten
Középiskolások tüntettek a felsőoktatás átalakítása, a keretszámok csökkentése ellen szombaton a fővárosban. A diákok a Nemzeti Múzeumtól az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumához, végül a Hősök terére vonultak.
2012.12.15 17:49MTIKörülbelül nyolcvan-száz középiskolás gyűlt össze délután kettő és három óra között a hideg téli esőben a Nemzeti Múzeum kertjében. A lépcsők tetején, a kiugró homlokzat alá behúzódó diákok nyugodtan tűrték, hogy a fotósok és operatőrök filmezzék őket. A csendesen beszélgető fiatalok azon sajnálkoztak, hogy nem jöttek el többen. Hamar kiderült, hogy többségük az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolájának tanulója, a tiltakozók néhány másik középiskola diákjaival egészültek ki.
A demonstrálók közül többen is kartonpapírra írt üzenetekkel érkeztek. Ezek szövege, például a "Gondolkodom, tehát probléma vagyok" az "Egyetemre megyek, csődbe megyek", "Tandíj, 30 év adósság", vagy a korábbi tüntetésekről ismert "Miénk a jövő" a felsőoktatás átalakítását bírálta.
Három óra körül a diákok úgy döntöttek, hogy átvonulnak az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumához, hogy az ott tanulókkal közösen folytassák a tiltakozást. A megjelent középiskolások nagy része, körülbelül ötven diák előbb zárt csoportban elsétált az Astoriáig, majd együtt elbuszozott az XIV. kerületi Cházár András utcáig. Egyikük a buszon, egy telefonbeszélgetésben meg is jegyezte: "a járdáról nem lépünk le, és csak a zebrán megyünk át".
A Radnótihoz érve viszont kiderült, hogy ott már befejeződött a hallgatói fórum, és a résztvevői nagyrészt haza is mentek. Miután így nem csatlakoztak hozzájuk új demonstrálók, rövid várakozás után az épület előtt álló diákok úgy döntöttek, hogy akkor a Hősök terére sétálnak át.
Ott félkörben sorakoztak fel, egyik szervezőjük felolvasta a korábbi felsőoktatási tüntetésekről már ismert követeléseket, majd miután egy lány elmondta, hogy mikor és hol találkozzanak a hétfői demonstráció előtt, délután négy körül hazaindultak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06