Hallgatói tiltakozás
Balog, konkrétumok nélkül: még módosulhatnak a keretszámok
Balog Zoltán szerint még módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések.
2012.12.14 08:37MTIAz emberi erőforrások minisztere erről péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt, de konkrét szakokat vagy számokat nem mondott. A tárcavezető közölte, már meghozták azokat a megalapozó döntéseket, amelyek rendezhetik a helyzetet, de nem "egyik napról a másikra" fogják a kérdést megoldani. Arra a kérdésre válaszolva, módosulhatnak-e a keretszámok, azt mondta: "igen, módosulhatnak".
A miniszter a műsorban kifejtette: minden második ember, aki elkezdi az egyetemet, nem fejezi be felsőoktatási tanulmányait, a diplomát szerzők közül pedig sokan nem a szakmájukban helyezkednek el.
Balog Zoltán közölte, meg kell nézni, mely képzésekre, diplomákra van szükség, ezeket erősíteni kell, a többinél pedig el kell dönteni, hogy invesztálnak-e bele. Hozzátette: az orvosképzésen még vitatkoznak, a pedagógusoknak sokat segítene az állam, míg a jogász- és közgazdászképzést kevésbé támogatnák.
A miniszter a diákhitellel kapcsolatban azt mondta, szerinte a hallgatók pénzt nyernek azzal, hogy csak 5-7 év múlva kell visszafizetni a hitelt garantált 2 százalékos kamattal, ennek törlesztését pedig a munkaadó átvállalhatja, és a járulékokból leírhatja majd.
A rendszerből "nem pénzt akarunk kivenni, hanem pénzt akarunk betenni" - hangsúlyozta Balog Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


