Jövőre 12 témában tart üléseket
Létrehozta a kormány a civilekből álló Emberi Jogi Kerekasztalt
Az emberi jogok területén aktív civil szervezetek részvételével csütörtökön tartotta alakuló ülését az Emberi Jogi Kerekasztal, amelynek jelentős szerepe lesz Magyarország emberi jogi jelentésének előkészítésében.
2012.12.13 18:37MTIA kerekasztalt - amely jövőre tizenkét témában tart üléseket - a kormány tanácsadó testületeként működő emberi jogi munkacsoport hívta életre - tartalmazza a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye. A kommüniké szerint Répássy Róbert államtitkár az alakuló ülésen arra mutatott rá, hogy 2013 januárjában indul a társadalmi egyezetés egyik új fóruma, ahol a nyilvánosság bevonásával érdemi munkára lehet számítani.
A testület küldetése, hogy párbeszédet biztosítson a civil és szakértői szervezetek, valamint a kormány képviselői között olyan kérdésekben, mint a nők jogai, a gyermekek védelme, a roma- és nemzetiségi ügyek, az idősek vagy a fogyatékkal élők jogai, a hajléktalanok helyzete, a menekültügy és a migráció, a véleménynyilvánítás szabadsága vagy a gazdasági, szociális és kulturális jogok védelme.
Feladata lesz, hogy a 2013-ban induló tematikus ülésein javaslatokat fogalmazzon meg az emberi jogi munkacsoport számára, ezzel előmozdítsa a jogalkotást. Az Emberi Jogi Kerekasztal tagjait pályázat útján választották ki. Negyvenöt szervezet kapott meghívást a kerekasztal munkájába, további két szervezet javaslataira szakértőként számít a kerekasztal.
A résztvevők között van az Amnesty International Magyarország, az Erdélyi Magyarok Egyesülete, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, a Háttér Társaság a Melegekért, a "Lungo Drom" Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, a Magyar Helsinki Bizottság, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány, valamint a Társaság a Szabadságjogokért is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06