Politikai haszon?
Devizahitelek - feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a CÖF
A CÖF-CÖKA a devizahitelesek kérésére fordult az ügyészséghez, mert álláspontjuk szerint üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalásról van szó, amely sok kárt okozott a devizahiteleseknek és a magyar gazdaságnak.
2013.08.23 09:26MTI
Fotó: MTI
Csalás miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a devizaalapú hitelezés ügyében a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Legfőbb Ügyészségen - mondta el Csizmadia László, a CÖF alapítója és szóvivője, a CÖKA elnöke pénteken.
A CÖF-CÖKA a devizahitelesek kérésére fordult az ügyészséghez, mert álláspontjuk szerint üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalásról van szó, amely sok kárt okozott a devizahiteleseknek és a magyar gazdaságnak egyaránt - tette hozzá. A civil szervezetek szerdán juttatták el feljelentésüket a Legfőbb Ügyészséghez, amelyben sürgős eljárást kértek.
Csizmadia László szerint az igazságszolgáltatásnak mihamarabb ítéletet kell hoznia a devizaalapú szerződések semmisségéről. Hozzátette: el kell számolni a bankokkal, a kormánytól pedig azt várják, hogy gyors intézkedéssel, akár törvényalkotással is mentse meg azokat a devizahiteleseket, akiknek a feje fölül el akarják vinni otthonaikat. A kormánytól átmeneti intézkedést várnak, hiszen a bírósági ítéletek egy végső elszámolást tesznek majd lehetővé - vélekedett a CÖF szóvivője.
A devizahitelek ügyében jövő héten szerdán tárgyalnak a civilek Patai Mihállyal, a Bankszövetség elnökével - közölte Csizmadia László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


