Bayer a Lungo Dromot szerette
Másfélezer békemenetes támogatta Gyulán a Fidesz-KDNP-t
Békemenetet tartottak kedd délután Gyulán, válaszolva a Fidesz-KDNP-frakció évadnyitó ülésének helyszínére meghirdetett ellenzéki demonstrációra.
2013.02.05 18:39MTIA szervezők nevében Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója, szóvivője az MTI-nek a felvonulás előtt azt mondta, azért érkezett Gyulára a békemenet, mert "kívülről nem illik megzavarni" azt a tanácskozást, amelyen a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja meghatározza az irányvonalat. "Azért jöttünk ide, hogy békét és szeretetet sugározzunk" - mondta néhány perccel később az összegyűlt embereknek.
Szintén a szervezők képviseletében Bayer Zsolt újságíró - aki beszédét azzal kezdte, hogy "az ismert események miatt" különös szeretettel köszönti a Lungo Dromot - azt mondta: a mostani menet legfőbb üzenete, hogy "Ron Werbernek nincs igaza, (...) hiába kezdték el a kampányt több mint egy évvel a választások előtt, nem fog nekik sikerülni". Szerinte a tüntető ellenzéki pártoknak "fogalmuk sincs", mi ellen is demonstrálnak az alföldi városban.
A kormányoldal melletti kiállását már többször demonstráló békemenet egy "Bajnai-Gyurcsány: együtt tették tönkre az országot" feliratú molinó mögött nagyjából ezer résztvevővel délután fél ötkor indult el a gyulai Kossuth térről, a tömeghez azonban folyamatosan csatlakoztak a valamivel több mint egy kilométer hosszú úton, így a várhoz végül mintegy másfél-kétezren érkeztek meg. A városban egyébként több olyan plakátot is lehetett látni, amely a békemeneten való részvételre buzdított.
A tömegben többen településtáblákat tartottak - ezek alapján a helybéliek mellett sokan jöttek Szolnokról, Egerből vagy éppen Nagyváradról -, és mécsest gyújtottak, továbbá olyan feliratú molinókat emeltek a magasba, mint például "Mi a békét hoztuk Gyulára, az MSZP a gyűlöletet" vagy "Viktor, tarts ki, veled vagyunk".
A várnál a Békés megyei város fideszes polgármestere, Görgényi Ernő mondott beszédet, hangsúlyozva: a 2010-es kormányváltás óta 11,5 milliárd forintot biztosított a kabinet a településnek, és éppen a napokban mentette meg a gyulai húskombinátot, ahol kedden elindult a termelés. Ezért szerinte nincs helye "országrombolásról" beszélni.
A békemenet fél hat után néhány perccel ért véget a Szózat, a Székely himnusz és a Himnusz eléneklésével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
- 18:38 Hat év börtönt kapott a volt megyei főállatorvos a szabálytalan kutyaexport ügyében
- 18:34 Riasztó jelek az Atlanti-óceánból: évtizedekkel korábban jöhet az éghajlati fordulópont
- 16:31 Lélegzetelállító videót tett közzé a NASA: az űrből örökítették meg a déli fény táncát
- 14:29 Vulkáni kőzet borítja a partokat Pápua Új-Guineában - élelmiszerhiánytól tartanak a helyiek
- 12:26 Eső a határon - nem jutott be a csapadák a kiszáradástól kínlódó Iránba
- 10:20 Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


