Medgyesbodzáson új torlaszt állítanak
Megszűnőben több dinnyeblokád dél-békésben
Várhatóan vasárnap délig megszűnik a blokád a korábbi helyszíneken a dinnyefelvásárló telepek előtt, ám vasárnap reggel új helyszínen, Medgyesbodzáson is eltorlaszolják az egyik telepet a gazdák - közölte a demonstrációkat szervező Karsai József az MTI-vel.
2008.07.20 09:37MTIA szocialista párti országgyűlés képviselő által vezetett dél-békési dinnyetermesztők azért létesítettek péntek kora este óta blokádokat Medgyesegyháza, Magyarbánhegyes, Nagybánhegyes és Kunágota több dinnyefelvásárló-telepe előtt, hogy elérjék: legkevesebb bruttó 30 forintot adjanak a felvásárlók a dinnyéért.
A már két napja tartó tüntetések következtében szombaton délelőtt az egyik medgyesegyházi, majd késő este egy nagybánhegyesei kereskedővel állapodtak meg a 30 forintos vételi árban. Vasárnap reggel pedig immár egy kunágotai felvásárlóval is körvonalazódnak a megállapodások, így a Karsai József szerint délre az összes eddigi helyszínen megszűnhet a blokád.
A felvásárlási árak emelkedését segíti, hogy egyre kevesebb a dinnye, így a felvásárlók egyébként is nehezen tudnak külföldre szállítani, sőt az egyik fő piacnak számító Lengyelországban emelkedtek az árak. A medgyesegyházi, magyarbánhegyesi és nagybánhegyesi gazdák azonban nehezményezik, hogy egy medgyesbodzási felvásárló továbbra is csak 18-20 forintot hajlandó adni a dinnye kilogrammjáért, ezért vasárnap reggel több gépjárművel elindultak a községbe, hogy eltorlaszolják a telephely két kijáratát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


