Náci jelszavakat skandáló fiatalok
Esztergom polgármestere elnézést kért Párkánytól
Esztergom polgármestere nyílt levélben kért elnézést Párkány polgármesterétől, amiért a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) tagjai Esztergomban tartott összejövetelük után a Duna szlovák partján, Párkányban náci jelszavakat kiáltoztak.
2008.07.15 20:02ma.huTisztelt Polgármester Úr! Kedves Barátom!
Esztergom közössége és a magam nevében, a rendzavarók helyett elnézést kérek Tőled és párkányi barátainktól azért az atrocitásért, ami Titeket ért július 13-a hajnalán, és amiről én –szabadságomat töltve– csak a másnap esti híradásokból értesültem. A szervezet, amelynek tagjait Párkányban elfogták, letartóztatták, akik ellen vádat emeltek, magánterületen tartotta rendezvényét.
Sajnos nincs eszköz a kezünkben ahhoz, hogy az ilyen, városunkban nem kívánatos rendezvényt, provokációt megtiltsunk, megakadályozzunk. A magyar gondolkodástól távol áll a letartóztatottak náci viselkedése, tőlünk, esztergomiaktól az, hogy testvérvárosunk békés, nyugodt életét megzavarjuk, jó kapcsolatainkat tönkretegyük. Sajnáljuk, hogy ezek a bajkeverők megjelentek utcáinkon. Erőszakos, gyűlölködő viselkedésük káros, a szervezet nem kívánatos Esztergomban.
Az uszításra létrehozott kártékony csoport vezetőivel, tagjaival Esztergom Város Önkormányzata nem kíván fenntartani semmiféle kapcsolatot. Arra kérjük azokat a hatóságokat, amelyek tenni tudnak e szervezet fellépéseinek, rendezvényeinek megakadályozásáért, tegyenek meg mindent, hogy ilyen támadás ne érje közösségünket.
Esztergom, 2008. július 15.
Megkülönböztetett tisztelettel
Meggyes Tamás
Esztergom Város polgármestere
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06