Önkényuralmi jelszavakat kiabáltak
"Trianonoztak" - magyar fiatalokat vettek őrizetbe Párkányban
Magyar fiatalok egy csoportját vette őrizetbe vasárnap az Esztergommal szemben fekvő Párkányban a szlovák rendőrség, mert a hajnali órákban "trianonoztak" és önkényuralmi jelszavakat kiabáltak a város közterületén.
2008.07.14 09:47MTIA mintegy tizenöt főből álló csoport egy éjszakai esztergomi rendezvény befejezése után gyalog átkelt a Mária-Valéria hídon, és „csendháborító magatartást tanúsított” Párkányban, ahol lakossági bejelentés szerint „trianonoztak”, majd állítólag náci karlendítések kíséretében fasiszta jelszavakat is kiabáltak.
Az MTI pozsonyi irodájának hivatalosan egyelőre meg nem erősített értesülése szerint a tíz-tizenkét főből álló csoporthoz néhány magyar nemzetiségű szlovákiai fiatal is tartozott. A forrás szerint a gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette. Közülük vasárnap este tízen még fogdában voltak, folyt a kihallgatásuk. Nem sokkal később mindnyájukat elengedték és közölték velük, hogy a továbbiakban szabadlábon védekezhetnek. Úgy tudni, hogy a vád alá helyezettek száma tíznél kevesebb. Közülük ketten lányok, ketten pedig fiatalkorúak: egyikük 15 és egy 17 éves. A csoport néhány tagja állítólag egyáltalában nem titkolja, hogy szélsőséges eszmékkel rokonszenvezik.
A nyitrai kerületi rendőrfőkapitány hétfőn sajtótájékoztatón ismerteti az ügy részleteit. Két héttel korábban a szlovák rendőrség önkényuralmi jelvények használata miatt Révkomáromban vett őrizetbe kilenc magyar és néhány szlovákiai magyar fiatalt, akik a városban – a Vág és a Duna torlatánál – egy erdős réten táboroztak és önkényuralmi jelvényeket találtak náluk. Kihallgatásuk után vád alá helyezték őket, és szabadlábon védekezhetnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06