Nagy érték
Vádemelést a takarékpénztár vezetői ellen
Vádemelési javaslattal zárta le egy takarékpénztár három korábbi munkatársával szemben a hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya.
2013.07.16 02:30MTI
A nyomozás adatai szerint a - közleményben nem nevesített - takarékpénztár 2007 októbere és 2009 áprilisa között tizenegy gazdasági társaságnak nyújtott 90 millió és 140 millió forint összegben beruházási hitelt, amelyekhez az ingatlan-, illetve ingó fedezeteket általában egy magyarországi cég, valamint magánszemélyek biztosították.
A közlemény szerint a takarékpénztártól hitelt igénylő ügyfelek egymással üzleti kapcsolatban álltak, és szerződést kötöttek a tőke egymás közötti elosztásáról, annak közös felhasználásáról. A felvett hitelek azonban egyetlen ügyfélnél, majd pénzügyi műveleteken keresztül egy másik gazdasági társaságnál összpontosultak.
A rendelkezésre álló adatok alapján a takarékpénztár vezetői vagyonkezelési köztelezettségük megszegésével a gazdasági társaságok hiteleit szándékosan különálló ügyfélként kezelték, bár tudtak az egyes gazdasági társaságok közötti gazdasági összefüggésekről és üzleti kapcsolatukról. A nyomozóhatóság szerint így hozzájárultak ahhoz, hogy a takarékpénztárt különösen jelentős vagyoni hátrány érje.
A rendőrség az ügyben "különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett bűnsegédként történő elkövetésének megalapozott gyanúját" állapította meg. A büntetőeljárás nyomozási szakaszát a hatóság a napokban lezárta, az iratokat vádemelési javaslattal elküldte a Fővárosi Főügyészség részére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


