Takarékszövetkezetek
A miniszterelnök levélben válaszolt Demjánnak
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken levélben válaszolt Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke korábbi levelére.
2013.07.05 17:53MTIA levélben, amelyet Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke juttatott el az MTI-hez, a kormányfő kiemeli, hogy a takarékszövetkezeti integrációról szóló, az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt intenzív munka, többhónapos egyeztetés előzte meg, és a döntés összhangban van "azzal az érintett szereplőkkel történő egyeztetés során született közös felismeréssel, hogy a takarékszövetkezeti rendszer jelentős átalakításra és nagyobb állami szerepvállalásra szorul".
Orbánnak bizonyítéka van
Orbán Viktor felidézi az elmúlt időszakban a magyar takarékszövetkezeti rendszerben tapasztalt zavarokat, amelyek "bebizonyították, hogy a rendszer nem tudja hatékonyan megvédeni sem a takarékszövetkezeti tagok sem a betétesek pénzét". Emlékeztet arra, hogy rövid időn belül két intézetnél, a soltvadkerti takarékszövetkezetnél és a Jógazda Takarékszövetkezetnél is olyan helyzet állt elő, amelyet a szövetkezeti hitelintézeti rendszer - benne a négy integrációs szervezet - nem tudott kezelni, és helyettük az államnak kellett utólagosan megvédeni az emberek vagyonát. A kormány érzékelve a problémát fél évvel ezelőtt kormánybiztost nevezett ki, hogy megoldást találjon a gondok rendezésére, a takarékszövetkezeti tagok és betétesek védelmére.
Az új jogszabály által létrehozott rendszer lényegi elemeit sorolva a kormányfő egyebek mellett ismerteti: megerősítik a szövetkezés és az egy tag-egy szavazat elvét, a tagok továbbra is maguk választhatják vezetőiket, így a most elfogadott törvénnyel megakadályozzák, hogy a takarékszövetkezeti tagok kiszoruljanak a szövetkezet irányításából. Minden takarékszövetkezet azonos jogokat biztosító elsőbbségi részvénnyel fog rendelkezni a Takarékbankban.
Mindennek oka az alaptörvény...
Hangsúlyozza, hogy megvédik a tagok és betétesek pénzét, egységesítik a takarékszövetkezetek felelősségét, minden takarékszövetkezetben elhelyezett betétért egyetemlegesen felel az Új Integráció összes szereplője. A levél szerint a szektornak juttatandó 100 milliárd forint megerősíti a takarékszövetkezetek integrációját, jelentősen növeli a beléjük vetett bizalmat, ami hozzávetőleg százezer forinttal növeli minden egyes betétes megtakarításának biztonságát.
A miniszterelnök levele szerint egységesebb és kiszámíthatóbb takarékszövetkezeti rendszert hoznak létre, és az állami többség ideiglenes biztosításával az Új Integráció Központi Bankjában megnyitották az utat a takarékszövetkezetek fejlesztése előtt, amelyek így a meglévők mellett új, emelt szintű szolgáltatásokat biztosíthatnak az ügyfeleknek. Kitér arra is, hogy modernizálják és megerősítik a takarékszövetkezetek működési rendszerét. A fentiek - a tagok és a betétesek érdekeinek képviselete - igazolják azt, hogy az Új Integráció Központi Bankjának és Integrációs Szervének részben törvényi, részben tulajdonosi felhatalmazás alapján a jelenleginél szélesebb irányítási és ellenőrzési jogosítványai legyenek - áll a levélben.
"A kormány eleget téve az Alaptörvényben foglalt kötelezettségének biztosítja a magántulajdon védelmét, és nem engedi, hogy bárki veszélyeztesse a takarékszövetkezetekben elhelyezett megtakarítások biztonságát. Az új takarékszövetkezeti törvénnyel nagyot léptünk előre, hogy minden tag és betétes nagyobb biztonságot és magasabb szintű szolgáltatást élvezhessen. Bízom benne, hogy a szövetkezeti rendszer megerősítésében Önre is számíthatunk a jövőben" - zárja a miniszterelnök Demján Sándornak írt levelét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


