Nem kaptak beleszólást az ellenőrzésbe
Földtörvény: félpályás útlezárással tiltakoznak Szőlősgyörökön
Félpályás útlezárással kívánnak tiltakozni pénteken Szőlősgyörökön a helyi gazdálkodók a földforgalmi törvény tervezett elfogadása ellen.
2013.06.20 14:54MTI
Varga István, a Szülőföldért Mozgalom aktivistája elmondta: a helyi gazdálkodók annak ellenére, hogy ígéretet kaptak rá, nem kaptak beleszólást a helyi földhasználat és földforgalom ellenőrzésébe. Az aktivista szerint a törvényjavaslatban lévő szabályozás könnyűszerrel kijátszható.
Varga István úgy vélte, egy egyszerű haszonbérleti szerződés megkötésével elővásárlási jogot lehet szerezni a termőföldre, és így kijátszhatók a helyi földbizottságok. Az aktivista emlékeztetett: eljuttattak egy 21 oldalas javaslatot a vidékfejlesztési miniszternek és az országgyűlési képviselőknek ez ügyben, de felvetéseiket válaszra sem méltatták.
Amikor pedig tárgyalásra hívták a civileket, azt először lemondták, majd második alkalommal megszakították azt. Így érdemi tárgyalás nem volt. Nagy Sándor, szőlősgyöröki gazdálkodó szintén azt kifogásolta, hogy a szaktárcánál érdemi egyeztetés nem történt a civilekkel a földforgalmi törvényről. A tervezett demonstrációt bejelentették és engedélyezték - mondta a gazdálkodó.
Szerinte akár több mint 200 helyszínen is lehet spontán tiltakozás a csütörtöki bejelentés nyomán. A gazdálkodók arra szeretnék felhívni figyelmet, hogy véleményük szerint a magyar termőföld veszélyben van. Emellett ráirányítják a figyelmet a szövetkezetek - mint gazdálkodási forma - megkerülhetetlenségére.
Kapcsolódó írások:
- A földtörvény ellen tüntettek a parlament környékén
- Átírta az Országgyűlés a földtörvényjavaslatot
- Parlament - terítéken a használatarányos útdíj és a földtörvény
- A Jobbik azonnal visszavonatná az új földtörvényt
- Fazekas: szigorúbb feltételekkel szerezhető meg a föld
- Feldman Zsolt: tavasszal elfogadhatják a földtörvényt
- Civilekkel egyeztettek a földtörvényről
- Földtörvény: a szaktárca egyeztetésre hívja a civileket
- Módosul a földtörvény februártól
- Ángyán József: sok ponton módosítani kell a földtörvényt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


