Földtörvény
Fazekas: szigorúbb feltételekkel szerezhető meg a föld
A spekulációs szándékok kiszűrése és a magyar termőföld védelme érdekében az új földtörvény alapján kizárólag államilag sorszámozott, szigorú számadású okmányon lehet majd szerződést kötni.
2013.04.30 16:53MTIA jelenleginél szigorúbb feltételekkel szerezhető földtulajdon 2014. május 1. után az új földforgalmi törvény életbe lépés után Magyarországon - mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten, egy szakmai konferencián.
Fazekas Sándor közölte: a spekulációs szándékok kiszűrése és a magyar termőföld védelme érdekében az új földtörvény alapján a jövőben kizárólag államilag sorszámozott, szigorú számadású okmányon lehet majd olyan szerződést kötni, amely a földtulajdonlást érinti. Az új módosító javaslat a spekulánsok kiszűrését szolgája, "a zsebszerződések a zsebekben maradnak és semmilyen joghatály nem fűződik hozzájuk" - tette hozzá.
A Napi Gazdaság által szervezett, Magyar Agrárium 2013 című fórumon a miniszter megjegyezte: az egységes szerkezetbe foglalt tervezetet előreláthatólag két héten belül vitathatja meg a parlament mezőgazdasági bizottsága, és így a törvényhozás a tavaszi ülésszakon el is fogadhatja az új földtörvényt.
A termőföld Magyarországon azé lesz, aki megműveli, azaz a földműves juthat termőföld-tulajdonhoz illetve haszonbérlethez. Ez a magyar vidék sorsát évtizedekre meghatározó döntés - jelentette ki Fazekas Sándor. Hozzátette, hogy a magyar termőföld védelmét az alaptörvény is kiemelten kezeli.
Jelezte: az új földforgalmi törvény egy törvénycsomag része, amely magában foglalja az üzemszabályozási és az integrációs törvényt. Az utóbbi két jogszabály előkészítését is megkezdték. A három törvényhez számos kiegészítő jogszabály is kapcsolódik majd. Példaként említette a miniszter a belföldi agrártámogatási rendszerről tervezett jogszabályt, ami hangsúlyosan az agráradózás kérdésközét szabályozná.
Aláhúzta: cél a családi gazdaságok megerősítése, európai mezőgazdasági modell kialakítása, versenyképes agrárgazdaság megteremtése. Ezt szolgálja például - mondta -, hogy a kis- és a nagybirtok mostani 50-50 százalékos arányának megváltoztatása a kis- és közepes gazdaságok javára.
A miniszter szerint a kis- és közepes méretű gazdaságok is termelhetnek versenyképesen, amit Lengyelország példája is alátámaszt. Kiemelte: az agrobiznisz - a mezőgazdasághoz kapcsolódó közvetlen és közvetett gazdasági tevékenységek összességének - aránya a nemzetgazdaságon belül 25-30 százalék, így nem mindegy, milyen állapotban van a magyar vidék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06