Az Orbán-kormány "elviselhetetlen viselkedése"
SPÖ-levél Áder Jánoshoz
Az osztrák nagykoalíciós kormányban részt vevő szociáldemokrata párt (SPÖ) éles bírálatot fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben.
2013.05.04 11:55MTIA magyar államfőhöz, Áder Jánoshoz intézett levélben - amelyhez hozzájutott az APA hírügynökség - az SPÖ igazságügyi szóvivője, Hannes Jarolim arra kéri a köztársasági elnököt, hogy emelje fel a szavát Orbán Viktor kormányának "elviselhetetlen viselkedésével" szemben.
"Európaiként megdöbbenést kelt bennünk az a helyzet, amelybe az Orbán Viktor által irányított jelenlegi kormány vezetett egy Európa szívében fekvő országot" - áll a levélben. Az SPÖ-képviselő konkrétan kifogásolja és aggályosnak nevezi a lakosság jogainak megnyirbálását, az Alkotmánybíróság és a demokratikus intézmények elleni sorozatos "támadásokat".
Jarolim abból az alkalomból fordult Áder Jánoshoz, hogy a köztársasági elnök vasárnap - osztrák és lengyel kollégája társaságában - fölkeresi az egykori mauthauseni koncentrációs táborban kialakított emlékhelyet, ahol új kiállítás nyílik.
Az SPÖ-képviselő hangsúlyozza: örömmel vette, hogy a magyar államfő részt vesz a mauthauseni megemlékezésen, hiszen az ottani táborban sok magyar zsidót is meggyilkoltak. Ugyanakkor "bátor szavakra és tettekre is szükség van" ahhoz, hogy a korábbi bűntettek ne ismétlődhessenek meg. Ezért arra kéri Áder Jánost, "Mauthausenben emelje föl a szavát, és mutassa meg, hogy határozottan szembehelyezkedik az Orbán-kormány elviselhetetlen viselkedésével".
Az osztrák Mauthausen-bizottság elnöke is csatlakozott az SPÖ fölhívásához. Willy Mernyi az Ö1 közszolgálati rádiócsatorna szombat reggeli műsorában bírálta, hogy Magyarországon nemrég "felpuhították" a horogkereszt és más náci jelképek viselésének a tilalmát. Egyúttal reményének adott hangot, hogy "a mauthauseni látogatás nyomán Áder megvilágosodik, és többet fog tenni a magyar zsidók érdekében".
Kapcsolódó írások:
- Viviane Reding Magyarország elleni hadjárata feldühítette az Európai Néppártot
- Alkotmánymódosítás - Reding: az EB tárgyilagos és pártatlan vizsgálatot folytat
- Orbán levélben magyarázza Barrosónak...
- Navracsics kompromisszumot javasolt Jaglandnak
- Elkészült az Európai Bizottság válasza a magyar levélre
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


