International Holocaust Remembrance Alliance
Küzdeni kell az antiszemitizmus, a gyűlöletkeltés ellen
Fontos, hogy "mi és az utánunk következő generációk le tudjuk vonni a szükséges tapasztalatokat" a világtörténelem e sötét fejezetéből.
2013.04.16 15:53MTIMindannyiunk kötelezettsége küzdeni az antiszemitizmus, a rasszizmus és mindazon eszmék ellen, amelyek embercsoportokat kizárnak a társadalomból vagy gyűlöletet terjesztenek - jelentette ki Mario Silva, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (International Holocaust Remembrance Alliance) elnöke kedden Hódmezővásárhelyen.
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a hódmezővásárhelyi zsinagóga kertjében szervezett rendezvényen a nemzetközi szervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet: emlékeztetni kell a vészkorszak idején történtekre, és fel kell lépni a holokauszttagadókkal szemben.
A szabad és demokratikus társadalmaknak erkölcsi kötelezettségük, hogy megőrizzék mindazok emlékét, akik a hetven évvel ezelőtti kegyetlen embertelenség áldozataivá váltak - hangsúlyozta a kanadai Mario Silva, a 31 országot tömörítő, a holokauszttal kapcsolatos köznevelés, az emlékezés és kutatás céljával létrehozott szervezetet.
1944 közepén a magyar zsidóság - amely addigra Európában az utolsó és érintetlen közösség volt - súlyos támadás áldozatává vált. Az elkövetkező néhány hónapban meggyilkolták a magyar zsidóság 75 százalékát, köztük 190 ezer gyermeket - mondta az elnök.
Mario Silva szerint fontos, hogy "mi és az utánunk következő generációk le tudjuk vonni a szükséges tapasztalatokat" a világtörténelem e sötét fejezetéből. A holokauszttal kapcsolatos oktatásra nemcsak azért van szükség, hogy ilyen szörnyűségek ne következhessenek be újra, hanem azért is, hogy "olyan társadalmakat építhessünk, amelyek alapját az emberi méltóság képezi".
Az a gondolkodás és azok a sztereotípiák, amelyek a holokauszthoz vezettek, nem tűntek el, új formában újabb és újabb helyeken jelennek meg. Az antiszemitizmus, a rasszizmus és minden kirekesztő eszme ellen harcolni kell - jelentette ki az elnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06