Három tanácsadó bérezésének ügyében nyomoztak
Megszüntetett eljárás Gyenesei ellen
Megszüntetették a nyomozást egy Gyenesei Istvánt érintő feljelentés ügyében. Gyenesei kijelentette: bebizonyosodott, hogy alaptalan volt a politikai indíttatású nemtelen támadás.
2008.06.27 10:14MTIHatározatot hozott a kaposvári rendőrkapitányság a Somogy megyei közgyűlés vezetése által, ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt májusban tett feljelentés ügyében, ami a megye korábbi gazdálkodását érintette - mondta Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek.
Beszámolója szerint a nyomozás három tanácsadó bérezésének ügyében folyt, az erről szóló határozatot postázták az érintetteknek, de a levél tartalmáról nem adhat információt. Az MTI információi szerint az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették, amit megerősített a feljelentést tevők által az ügyben érintettnek nevezett Gyenesei István önkormányzati miniszter, a Somogy megyei közgyűlés korábbi elnöke.
Mint kifejtette, nem volt kétsége az eljárás eredményét illetően. Kijelentette: bebizonyosodott, hogy alaptalan volt a politikai indíttatású nemtelen támadás, és remélem a többi hasonló ügy is hamarosan ilyen eredménnyel zárul. Hozzátette, korábban megtette a szükséges jogi lépéseket, továbbiakat nem tervez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06