Egy gyermek után 900 ezer forint jár
Gyenesei: változnak a megelőlegező kölcsön szabályai
A jövőben a megelőlegező kölcsönt felvevő házaspároknak nem kell külön bejelenteniük a banknál gyermekük megszületését. Mádi László fideszes országgyűlési képviselő szerint a kormány pótcselekvéssel helyettesíti a probléma orvoslását.
2008.06.16 17:09MTIA megelőző kölcsön szabályainak változásáról Gyenesei István önkormányzati miniszter beszélt a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón. Mádi László fideszes országgyűlési képviselő szerint a kormány pótcselekvéssel helyettesíti a probléma orvoslását.
Gyenesei István emlékeztetett arra: a kölcsönnel az állam megelőlegezi a lakásépítési, illetve -vásárlási támogatást azoknak a 40 év alatti házaspároknak, akik vállalják, hogy négy, illetve nyolc éven belül gyermekük születik. Egy gyermek után 900 ezer, kettő után 2,4 millió forint a kölcsön összege. A jelenlegi szabályozás szerint a házaspároknak a gyermek születését hatvan napon belül be kellett jelenteniük a banknak.
A miniszter felidézte, hogy ha ezt a házaspár elmulasztotta, akkor köteles volt visszafizetni a gyermek megszületése és a bejelentés tényleges időpontja közötti időszak alatt az állam által, helyette kifizetett kamatot és költségeket. Gyenesei István tájékoztatása szerint az önkormányzati tárca az államkincstár és a bankok eddig 50-60 olyan esetet jeleztek, amelyben már kiküldték a visszafizetési kötelezettségről szóló értesítést. A minisztérium becslése szerint még 100-200 hasonló eset lehet.
A miniszter hangsúlyozta: a módosítás célja, hogy orvosolja a kialakult helyzetet, vagyis az adatszolgáltatást elmulasztóknak ne kelljen fizetniük, másrészt tehermentesítse az új igénylőket azzal, hogy nem kell külön bejelentést tenniük a gyermek születéséről. Hozzátette: akik már befizették a büntetést, azok visszakapják. Akikkel szemben pedig van ilyen követelés, azt megszüntetik - közölte. Gyenesei István kitért arra, hogy a jövőben a pénzintézet kéri majd a hozzájárulást az adatkezeléshez, utána megszűnik a bejelentési kötelezettség.
Mádi László (Fidesz) úgy reagált az MTI-nek: a kormány pótcselekvéssel helyettesíti a probléma orvoslását. Az ellenzéki párt úgy véli, a jelenlegi intézkedések, ha üdvözlendők is, nem képesek kezelni az alapvető bajokat.
A Fidesz szerint a kormánynak növelnie kellene a bérlakások számát és a mobilitást, valamint meg kellene könnyítenie az első lakáshoz jutást - mondta Mádi László, hozzátéve: a megoldást az ágazat szereplőivel folytatott párbeszéd és egy hosszú távú stratégia kidolgozása jelentené, ehhez viszont a kisebbségi kormány jelenlegi körülményei alkalmatlanok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06