Árvíz
Elsőfokú készültséget rendeltek el a Murán
Árvízi üzembe helyezték Zalaszombatfán a Kebele tározót.
2013.03.31 12:14MTIA Mura folyón vasárnap délelőtt elérte a vízszint az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság honlapja szerint Letenyénél rendelték el az elsőfokú védekezést.
A lehullott nagyobb csapadékmennyiség miatt a zalai vízfolyásokon mindenütt jelentős a vízszintemelkedés, ezért vasárnap reggel Zalaszombatfán árvízi üzembe helyezte a vízügyi igazgatóság a Kebele tározót.
A jelentős mennyiségű csapadék és a hóolvadás miatt Zalában több helyütt is gondot okoz a víz. Telítődtek a kisebb vízfolyások, árkok, patakok, de több helyen ki is öntöttek medrükből.
Lentiszombathelyen a Tavasz utcában egy lakóházat is megközelített a kiöntött Malonya-patak, Tüskeszentpéteren a mezőről lefolyó nagy mennyiségű csapadékvizet nem tudta elvezetni az út menti vízelvezető árok, ezért mindkét helyszínen földmunkagépeket vetettek be a veszély elhárításához. Keszthelyen egy lakóház telkén gyűlt össze tíz centiméteres vízréteg a heves esőzések miatt, itt a tűzoltók nyújtottak segítséget.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján vasárnap azt közölte: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. lezárta a Páka és Ortaháza közötti mellékutat a napok óta tartó folyamatos esőzések következtében kialakult vízátfolyások miatt. Az MTI a helyszínről úgy értesült, hogy Magyarszerdahelynél, a 74-es főúton is vízátfolyások nehezítik a közlekedést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06