Rasszizmus elleni világnap
Jogvédők: a kormány tegyen érdemi lépéseket a gyűlölet-bűncselekmények ellen!
Négy jogvédő szervezet fordult a kormányhoz a rasszizmus elleni világnapon, csütörtökön, hogy a kabinet tegyen érdemi lépéseket a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorítása érdekében.
2013.03.21 11:37MTIAz Amnesty International, az Európai Roma Jogok Központja, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért az MTI-hez is eljuttatott közös közleményében hangsúlyozta: a kormány korábbi ígéretei ellenére sem tette meg a szükséges lépéseket a hatóságok munkájának javítása érdekében. A szervezetek úgy látják: a hivatalos statisztikai adatoknál jóval több gyűlölet-bűncselekmény történik, a rendőrség azonban gyakran nem ismeri fel a rasszista motivációt, illetve nem megfelelően minősíti az ilyen eseteket.
A jogvédő szervezetek azt várják a kormánytól, hogy hatékony szervezeti megoldást alakítson ki a rendőrségen és ügyészségen, nemzetközi normáknak megfelelő bűnügyi protokollt alkalmazzon, speciális képzést vezessen be a jogalkalmazóknak, javítsa a sértetteknek nyújtott áldozatvédelmet, hatékony adatgyűjtési és monitoringrendszert építsen ki.
Felhívták a kormány figyelmét arra: ha tényleg fontosnak tartja a gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépést, akkor ne részesítsen állami kitüntetésben olyan embereket, akik a nagy nyilvánosság előtt rendszeresen rasszista kijelentéseket tesznek.
Csütörtökön tartják világszerte a rasszizmus elleni világnapot, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napját. Az ENSZ Közgyűlésének 21. ülésszakán, 1966-ban nyilvánították március 21-ét a faji megkülönböztetés elleni küzdelem világnapjává. Annak a véres rendőrsortűznek az emlékére tartják évről évre, amely 1960. március 21-én dördült el a dél-afrikai Sharpeville-ben. A sortűznek 70 békés tüntető esett áldozatul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


