Az áramkimaradás 73 501 fogyasztói helyet érint
Szabolcsban 95 településen nincs még áram
A korábbi 97-ről 95-re csökkent az áram nélkül marad települések száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az üzemzavar által érintett fogyasztói helyek száma viszont tovább nőtt.
2013.03.15 14:27MTIA térségi katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársa, Tóth Gabriella tájékoztatása szerint az áramkimaradás 73 501 fogyasztói helyet érint, szemben a délelőtti 71 ezerrel. Az áramszolgáltató szakemberei továbbra is folyamatosan dolgoznak az érintett településeken.
Mint mondta, már hat településen nincs vízszolgáltatás: Vasmegyer, Buj, Beszterec, Tiszarád és Kemecse után Szabolcsveresmart is azt jelezte, hogy nincs víz a településen. Az üzemzavar hat településen összesen 10 792 embert érint.
Elzárt település nincs a megyében, de Kótaj csak Nyírszőlős felől, földúton közelíthető meg. Emelkedett a lezárt utak száma is: jelenleg az Újfehértó-Hajdúdorog, a Kemecse-Nyírbogdány, a Császárszállás, László-tanya-Nagykálló, az Újfehértó-Kálmánháza, a Kemecse-Nagyhalász, a Dombrád-Nyírtass, a Nagyhalász-Tiszarád, a Paszab-Ibrány és a Nagyhalász-Nyírbogdány útszakaszon nem közlekedhetnek az autók - ismertette.
Péntek délelőtt óta hét jármű akadt el a megye útjain; a tűzoltók hat járműből hatvan embert mentettek ki.
A Nyíregyháza-Szerencs vasúti szakaszon továbbra is áll a forgalom.
Az időjárási helyzet miatt péntek délután rendkívüli ülést tart a megyei védelmi bizottság - tette hozzá Tóth Gabriella.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


