A rászorulók ma többet fizetnek
MSZP: Orbán a rezsiről is hazudott
A rászoruló családok ma többet fizetnek a gázért, mint az utolsó szocialista kormány idején - közölte az MSZP-s Katona Tamás, volt pénzügyminisztériumi államtitkár az MTI-vel kedden.
2013.03.12 14:55MTIKatona Tamás közleményében azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, amikor hétfői parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy 2002 és 2010 között a szocialista kormányok csökkentették a nyugdíjakat, a béreket és a családtámogatásokat. A kormányfő nem véletlenül nem mondott számokat, mert kiderült volna, hogy a nyugdíjak értéke 32 százalékkal, vásárlóértéken nézve 5 százalékkal nőtt, a keresetek értéke 30 százalékkal, vásárlóértéken 6 százalékkal lett több, a családtámogatás pedig a duplájára (252 milliárdról 534 milliárdra) emelkedett - közölte.
Orbán Viktor azt is mondta, hogy ebben az időszakban a gáz ára háromszorosára, az áramé pedig kétszeresére nőtt. Azt viszont nem tette hozzá, hogy a gáz és a villany ára az energiahordozók folyamatosan emelkedő világpiaci árával összhangban emelkedett - kifogásolta Katona Tamás.
Arra is emlékeztetett, hogy a szocialista kormány a növekvő árak miatt bevezette a szociális alapú gázártámogatást, ami a családok jelentős részének megkönnyítette a rezsi kifizetését. "Az Orbán-kormány viszont ezt eltörölte, így a magyar családok felének 20 százalékkal emelkedett meg a gázszámlája. Azóta ehhez 17 százalékos gázáremelés társult" - olvasható Katona Tamás közleményében, amely a rezsicsökkentést úgy értékeli, hogy a kormány most az áremelésből ad vissza tíz százalékot.
A valóság tehát az, hogy a rászoruló családok többet fizetnek, mint az utolsó szocialista kormány idején - közölte az MSZP-s politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


