"Bebizonyosodott"
Fidesz: Bajnai, Oszkó és Simor voltak a Malév sírásói
A Fidesz szerint bebizonyosodott, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-kormányok ásták meg a Malév sírját", és az ügyletnél személyesen "ott sündörgött" Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Simor András is.
2013.03.11 19:59MTIKocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója fogalmazott így az MTI-hez eljuttatott közleményében, azt követően, hogy az Országgyűlés 298 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a Malév és a Budapest Airport privatizációját, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit és fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság jelentését.
A fideszes politikus szerint a magyar légitársaságot "tudatosan véreztették ki", azzal, hogy "kétséges és tisztességtelen privatizációt hajtottak végre szocialista üzleti körök javára, majd 127-szeres áron vették vissza, mint amennyiért privatizálták".
Az előnytelen privatizáció, a csalárd módon megkötött finanszírozási szerződések és a három éven keresztül folytatott rablógazdálkodás tette tönkre a Malévot, önálló működését pedig gyakorlatilag ellehetetlenítette - fejtette ki Kocsis Máté, hozzátéve, a Gyurcsány-Bajnai kormányok nem dolgoztak ki semmiféle "B-tervet" a Malév megmentésére, egyetlen céljuk az volt: "üzletet csinálni belőle".
A kormánypárti politikus szerint az előző kabinetek az ügyben is külföldi érdekeket szolgáltak, elárulták Magyarország érdekeit, kárt okoztak az államnak és a társaságnál több évtizede dolgozó embereket az utcára juttatták.
A parlament által elfogadott, a 2002 és a 2010 közötti időszakot vizsgáló 80 oldalas jelentés megállapításai között egyebek mellett még az is szerepel, hogy az "előnytelen privatizáció, a csalárd módon megkötött finanszírozási szerződések és a három éven keresztül folytatott rablógazdálkodás pénzügyileg teljesen tönkretette a Malévot, önálló működését pedig gyakorlatilag ellehetetlenítette".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


