El vannak szállva
A parlament előtt a Malév-bizottság jelentése
Az Országgyűlés mai ülésén megvitathatja a kormány határon túli magyarokért végzett feladatairól szóló beszámolót, valamint tárgyalni kezdheti a szociális közműszolgáltatás kialakítását és a Malév-bizottság jelentését is.
2013.02.26 06:18MTIA Ház ülése a hét közben megszokottak szerint 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően a határon túli magyarokra vonatkozó feladatokról szóló beszámolót vitathatják a képviselők. A kormány a dokumentumban a Magyar Állandó Értekezleten meghatározott beszámolási kötelezettségének tesz eleget.
Az ülésnap hátralévő részében a szociális közműszolgáltatás kialakításáról eshet szó, fideszes képviselők indítványukban azt kezdeményezik, hogy a lakossági fogyasztókat 60 napos számlatartozás után továbbra is ki lehessen kapcsolni az áram- vagy a gázszolgáltatásból, kötbértartozás esetén viszont csak akkor, ha a szolgáltató polgári peres vagy fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett.
Utolsó napirendi pontként pedig a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottság kerül terítékre. A testület vizsgálata végén arra a megállapításra jutott, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormányokat, illetve az ágazatért felelős minisztereket politikai felelősség terheli a történtekért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


