A légitársaság leállásának egyéves évfordulója
Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a Hősök terén
Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a magyar légitársaság leállásának egyéves évfordulóján vasárnap Budapesten, a Hősök terén.
2013.02.03 20:11MTIAz eseményen repülésbarátok mellett a Malév több egykori pilótája, légiutas-kísérője és más alkalmazottai is jelen voltak, köztük Leposa Edina pilóta, aki édesapjával, Leposa Attilával együtt repülte a svédországi Torpba a Malév utolsó, a leállás előtt a flottához tartozó repülőgépét február 21-én.
Akkor Leposa Edina a közelkörzeti légiirányítástól úgy köszönt el, hogy Charlie Nézz az ég felé című dalából énekelt egy részletet. A vasárnapi megemlékezésen ugyanezt a dalt a szerző Horváth Charlieval együtt énekelte el.
A résztvevők a Hősök terén repülőgépet formálva álltak össze, és a sötétben a mobiltelefonjaikkal világítottak, miközben az utolsó Malév- járat rádióforgalmazását játszották le a hangszórókból. A volt alkalmazottak közül többen egyenruhában jelentek meg, több jelen lévő pedig malévos zászlókat, felfújható repülőket lengetett.
A Malév egy évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor jelentette be, hogy 66 év működés után nem szállnak fel többet a cég repülőgépei. A flotta gerincét alkotó 18 Boeing 737 Next Generation gépből 14-et még aznap este az írországi Shannonba repültek a tulajdonos International Lease Finance Corporation székhelyére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06