Bene Ildikó
A Fidesz támogatja az egészségügyi dolgozók bérrendezését
A Fidesz minden támogatást megad a kormánynak ahhoz, hogy az ország erejéhez mérten erkölcsileg és anyagilag ismerje el az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját - mondta Bene Ildikó, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2013.03.08 13:13MTIBene Ildikó emlékeztetett arra, hogy az egészségügyben dolgozók megbecsülésére már tett lépéseket a kormány, például a rezidensek Magyarországon tartása érdekében, 2012-ben pedig a visszamenőleges bérrendezéssel.
A Gyurcsány-Bajnai korszak legnagyobb vesztesei szerinte mindenképpen az egészségügyi dolgozók voltak. "Tétlenül nézték, hogy az egészségügyi dolgozók sorra hagyják el az országot" - mondta Bene Ildikó, hozzátéve, hogy ebben az időszakban erkölcsi és anyagi hátrányok is érték őket.
Kiemelte, hogy csütörtökön a béreket is magában foglaló emberierőforrás-stratégia kidolgozásáról egyeztetést kezdett Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az ágazatban érintett szakmai szervezetekkel.
Bene Ildikó hangsúlyozta, hogy az egészségügyben dolgozók véleményének figyelembevételével kell a további lépéseket megtenni, és ebben a kormány számíthat a Fidesz támogatására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


