Nyugdíjügyben
Egészségügyi szervezetek: közös nyílt levél Orbánhoz
Több egészségügyi szakmai szervezet közös nyílt levélben Orbán Viktor miniszterelnöktől kért mentességet a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről rendelkező kormányhatározat alól.
2013.02.06 15:07MTIAzt is kérik, hogy a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott egészségügyi dolgozók részére az elmaradó nyugdíj helyett biztosítsák az azzal megegyező mértékű, jogszabályban rögzített jövedelempótlást.
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerdán juttatta el az MTI-hez a kormányfőnek írt nyílt levelüket. Ebben kiemelték: a rendelkezés következtében csak az idén a kormányzati adatok szerint 6481 "képzett és nagy tapasztalattal rendelkező" munkavállalót veszíthet az ágazat. Mind a munkavállalóknak, mind az egészségügyi intézményeknek bizonytalanságot okoz, hogy a továbbfoglalkoztatási kérelmet kellően részletes tájékoztatás hiányában kell aláírniuk a dolgozóknak, "úgy, hogy nincs jogszabályi garancia arra, hogy megkapják-e azt a kompenzációt, ami pótolja nyugdíjuk elvesztését" - tették hozzá.
A szakmai szervezetek szerint az intézkedés tovább nehezíti az ellátás biztonságát garantáló szakmai minimumfeltételek teljesítését is. Mint írták: a kormányhatározat végrehajtásának eddigi tapasztalatai megerősítik azon véleményüket, hogy az egészségügyben alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvek "veszélyeztetik a lakosság ellátását, nem illeszkednek bele a Semmelweis Tervbe, és méltánytalanok az egy életen át közfeladatot ellátó munkavállalókkal szemben".
Az egészségügyi szervezetek Orbán Viktornak címzett levelét Rácz Jenő mellett aláírta többek között Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke, Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, valamint Sinkó Eszter, a Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészséggazdaságtan Tagozatának elnöke.
A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveket rögzítő kormányhatározat az elmúlt év utolsó Magyar Közlönyében jelent meg. Orbán Viktor még december 18-án az Idősügyi Tanács ülésén azt mondta: egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük, mert "így fair" - fogalmazott a kormányfő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


